2015-ben érkezik a Samsung félbehajtható mobilkijelzője

Farkas Norman - 2014. november 24.

Akár egy éven belül legurulhat a Samsung futószalagjáról az első okostelefon, amelyben kettéhajtható érintőkijelző teljesít szolgálatot. A készülék kialakítása várhatóan igazodik majd az újgenerációs panelhez, vagyis kagyló formát kaphat.

A rugalmas megjelenítők fejlődése lassan, de biztosan halad. Tavaly a hajlított panelek jelentették a mérföldjövet, és meg is jelent a piacon néhány okostelefon, amelyben alkalmazták a technológiát – elég csak az LG G Flex, vagy a Samsung Galaxy Round modellekre gondolni.

A friss hírek szerint a fejlődés következő lépcsőfoka a hajtogatható kijelzőkben manifesztálódik, legalábbis a Samsung egyik magas rangú embere szerint a „félbehajtható” panelek kora közeleg. Ha ez igaz, akkor jó okkal gyaníthatjuk, hogy az efféle megjelenítőkhöz igazodik majd a készülékek formája, vagyis kihajtható kialakítással érkezhetnek.

A Samsung kijelzőkkel foglalkozó leányvállalata büszkén állítja, hogy 2015 végére képes lesz havonta 30-40 ezer hajtogatható megjelenítőt legyártani. Mivel a versenytársak akkor még nem tudnak ilyen tempóval hasonló paneleket előállítani, a Samsung ki szeretné használni előnyét, s már jövő év végén elő fog rukkolni egy hajtogatható kijelzővel felvértezett okostelefonnal.

Bár még szinte semmi nincs eldöntve a jövevénnyel kapcsolatban (hiszen messze van 2015 vége), minden bizonnyal kagyló formájú lesz és csak limitált darabszámban kerül piacra, ahogy a Galaxy Round és a Galaxy Note Edge. Ennek oka a sorozatgyártás korlátozottságában rejlik, hiszen egy zászlóshajót például több millió példányban kell legyártani havonta, s ezt a szintet közel sem tudná hozni a vállalat egy olyan eszköz esetében, aminek a speciális kijelzőjéből csak havi 30-40 ezer darab készül.

 

 

A Samsung Display tervei szerint az általa legyártott panelek felét külső cégeknek fogja szállítani három éven belül, így kötődése anyavállalatához, a Samsung Electronics-hez várhatóan lazábbá válik a jövőben. A cég nagy lehetőséget lát az AMOLED kijelzőkben, s hogy az minél vonzóbb legyen az ügyfelek számára az LCD panelekkel szemben, a termelési költségek csökkentését helyezték kilátásba.

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza