Százötvenezer Xiaomi Mi One okostelefon kelt el 13 perc alatt

Farkas Norman - 2012. április 25.

A kínai Xiaomi androidos okostelefonjára finoman szólva rákattantak a felhasználók. Mindössze 12 perc és 41 másodperc leforgása alatt 150 ezer darabot értékesítettek a Mi One és M1 néven is ismert készülékből.

Az Androidra épülő, saját fejlesztésű MIUI kezelőfelülettel ellátott Xiaomi Phone tavaly augusztusban mutatkozott be, s azóta is remek ár/érték aránnyal bíró készüléknek minősül. Kissé furcsa, hogy a gyártó szakaszosan, csak bizonyos időközönként teszi elérhetővé a telefont a vásárlók számára.

Ma reggel volt a hetedik alkalom, hogy a Mi One ily módon rendelhető lett, s még a megjelenése után több mint fél évvel is borzasztóan nagy volt rá a kereslet: a cirka 150 ezer egységből álló készlet körülbelül 13 perc alatt kiürült. A szerencsés vásárlók, akik le tudták adni rendelésüket, három héten belül kapják kézhez új szerzeményüket. Érdekesség, hogy a hatalmas érdeklődés ellenére a Xiaomi oldala végig stabil maradt, szervereinek meg sem kottyant a terhelés.

Lehetséges, hogy a korlátozott rendelkezésre állás tette ennyire népszerűvé az egyébként folyamatosan fejlesztett, egyedi megjelenésű szoftverrel felvértezett okostelefont, de az sem elképzelhetetlen, hogy a gazdag felszereltséghez társuló alacsony ár húzódik meg a dolog hátterében.

A Xiaomi Phone egyébként 854 x 480 pixel felbontású megjelenítőt, 1,5GHz-es kétmagos Snapdragon processzort, 1GB RAM-ot, 8 megapixeles hátlapi kamerát és 1930mAh teljesítményű akkumulátort tudhat magáénak, s ezért a hardverért mindössze 241 eurót (kb. 72 ezer forint) kell kicsengetni.

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza