Szem- és alváskímélő funkció a HONOR mobilokban

Kütyü Magazin - 2023. július 10.

A kékfény egy erős vizuális inger, amely éberségünket úgy növeli, hogy felgyorsítja az olyan természetes szteroidok termelését, mint például a kortizol. Pont emiatt kulcsfontosságú eleme a modern világításrendszereknek és alapja több modern kijelzőtechnológiának is. 

Az erős kékfény tisztábbá és élesebbé teszi a képeket, de ugyanakkor jelentősen fáraszthatja is a szemet. Sok LED-égőnek erős része a kék, hiába látjuk a megjelenített fényt fehérnek. Sőt, pont emiatt tűnnek annyira erőteljesnek a hideg fehér égők. A túlzott kékfény kényelmetlen és kellemetlen lehet, főleg hosszú idő után, ami miatt sokaknak jobban fáradhat a szeme. Ezért is törekszenek a gyártók – és persze a HONOR – arra, hogy csökkentsék eszközeiken a kékfénykibocsátást.

A sok kékfény más problémákhoz is vezethet, ugyanis hatással lehet a vérnyomásra és a szívritmusra is. A porfirin által szívódik fel és oxigénszinguletteket termel, amik gyulladást okozhatnak és csökkenthetik az általános anyagcsere működéséhez szükséges mitokondriális működést. Ugyan nem észleljük, a természetes napfényben kevesebb a kékfény a nap kései fázisaiban, például naplementekor. Ha ilyenkor kékfény ér minket, akkor nehezebben alszunk, és az is rosszabb minőségű is lesz. A kékfény ugyanis blokkolja a melatonintermelést, ami egy az alvást segítő hormon: ez természetes módon a nap kései szakaszában éri el csúcspontját a szervezetben.

 

Ezért is fontos tehát a nap kései szakaszában mérsékelni a kékfénynek való kitettségünket. A digitális eszközök azonban általában nem változtatják kékfénytermelésük mértékét a napszak függvényében. A HONOR két legújabb okostelefonja, a HONOR Magic5 Pro és a HONOR 90 viszont pontosan ezt teszi. A napszakkal együtt változik az, hogy mennyi kékfényt bocsát ki a kijelzője. Ez a technológia pedig egyre fontosabb, ugyanis egyre több időt töltünk képernyők előtt.

A képernyők kék, zöld és vörös fények keverékével dolgoznak, a szemeink pedig ezekből érzékelnek fehér vagy más színeket. Az alábbi grafikon azt mutatja, hogy milyen ezen színek egyensúlya általában a telefonoknál a kék esetében, és azt is, hogy milyen a HONOR Magic5 Pro normál üzemmódjában. A készüléknek azonban van egy szem- és alváskímélő funkciója, ami spektrális eltolódással közel 40%-kal csökkenti a kékfénykibocsátást a nap kései szakaszában. Tehát ha ebben a módban használjuk az eszközt, akkor kevésbé fáradhat a szemünk és jobban is aludhatunk.

 

Kimenetcsökkentés; piros 1,5%, zöld 9,9%, kék 39,3%. Az Y tengely-relatív egységekben van megadva, az alapvonalhoz képest nullázva.

A HONOR Magic5 Pro spektrális teljesítményének vizsgálata

A telefont O2 SIM-kártyával szereltük fel, a szabványos operációs rendszert és a kapcsolódó alkalmazásokat pedig Wi-Fi és 5G kapcsolat segítségével töltöttük le. A készülékre JPEG-fájlként betöltöttek egy egyedi célfájlt, amely piros, zöld, kék és fehér területeket tartalmazott a maximális kromatikus szinteken. Ezt egy fényképmegjelenítő alkalmazással jelenítettük meg.

 

A készüléket egy szabványos laboratóriumi retortaállványhoz rögzített táblára szereltük. Az áramellátás egy USB C töltőn keresztül történt. Minden vizsgálatot úgy végeztünk, hogy a készüléket a hálózati áramforráshoz csatlakoztattuk.

Egy a bemenetén diffúzorral ellátott spektrométer szonda optikai szálát (Ocean Optics, USB2000+UV+UV+VIS+ED) nagyjából a céltárgy fehér területének közepére helyeztük, és egy OceanView™ 2.0.7 verziót futtató számítógéphez csatlakoztattuk. Az optikai kábelt szabványos rögzítőkkel erősítettük a retortaállványhoz. A szín- és fénysűrűségváltozót az „alapértelmezett” értékeken hagytuk, a spektrális kimeneteket az OceanView szoftveren keresztül rögzítettük, majd az MS Excel programba továbbítottuk.

Az értékeket a délutáni órákban olvastuk le „szemkímélő” üzemmódban, a lehetőség be- és kikapcsolt állapotában egyaránt. A „Szemkímélés és alvás” funkció esetében az értékeket körülbelül 30 perces időközönként olvastuk le egy 24 órás intervallumban, az alapértelmezett 22:00 és 07:00 közötti időbeállítások alkalmazásával. Mindkét esetben a felvételi tartomány az ultraibolyától az infravörösig terjedt, bár az értéktartományt később az emberi látótávolságra szűkítettük. A szem- és alváskímélő üzemmód ellenőrzése során a telefon kijelzőjét minden egyes leolvasásnál aktiválnunk kellett*. Hagytunk egy rövid időt (>=30 másodperc) a kijelző stabilizálódására. Ez a kezdeti kísérleti beállítás során végzett méréseken alapult.

 

A spektrométer értékeit a zaj eltávolítása érdekében a csúcsértékeknél átlagoltuk, és ezeket az átlagolt értékeket használtuk a számításokhoz.

A kékfény szervezetre gyakorolt hatása jelenleg még nincs kellően értelmezve, és jelentős problémává válik az egészségünkre. Megzavarhatja az alvást és más hosszútávú hatásai is lehetnek. A hosszútávú alvászavarok számos olyan betegséggel járnak együtt, amelyeket a HONOR újszerű technológiájával könnyebb lehet elkerülnünk. A HONOR cirkadián éjszakai kijelzőjének és dinamikus fényerő-szabályozási funkcióinak kifejlesztése fontos lépés ebbe az irányba.

____________________

*Az újraaktiválás során a kijelző a szonda helyzetéhez képest kis mértékben elmozdult.

Kulcsszavak: okostelefon, HONOR
Vissza