Hatodszor pályáztatja a fotósokat a MediaMarkt

Kütyü Magazin - 2021. július 29.

Értékes fotós nyereményekre pályázhatnak a fényképezés kedvelői és művelői a MediaMarkt Fotópályázatán. Idén hatodik alkalommal hirdeti meg pályázatát az áruház, amelyre szeptember 30-ig várják a szervezők a pályaműveket – amatőr és profi fotósok egyaránt megmutathatják munkáikat.  

Idén hatodik alkalommal hirdeti meg fotópályázatát a MediaMarkt. A versenyzők öt kategóriában nevezhetnek – akár amatőr, akár profi szinten bánnak a kamerával, és elmúltak 18 évesek, valamint pályaművük megfelel a nevezési feltételeknek. A három fődíj mellett idén is lesz közönségszavazás, mely keretében a zsűri által kiválasztott legjobb 50 képre lehet majd voksokat leadni az áruház Facebook oldalán. Természet, Hulladékgazdálkodás, Fekete-fehér, Portré és Életképek kategóriába küldhetnek be fotókat a versenyzők. A beérkezett pályaművek elbírálására a MediaMarkt idén is a fényképészet hazai, neves szakértőit kérte fel, Mekli Zoltán és Neményi Márton személyében, Horváth Imre zsűrielnök vezetésével.

„A pályázat kiváló lehetőséget biztosít minden fotós számára, legyen szó tapasztalt pályázókról, vagy olyanokról, akik fotós képességeiket még próbálgatják, de szeretnék a nagyközönség előtt is megmutatni munkájukat és megméretni magukat” – mondta el Horváth Imre, a MediaMarkt Fotópályázatának zsűrielnöke. „A versenyben nem csupán saját fotóikat oszthatják meg másokkal, de a többi pályázó munkáiból is tanulhatnak, így a résztvevők nemcsak értékes eszközökkel, hanem új ötletekkel is gazdagodhatnak.” – zárta gondolatait Horváth Imre.

 

 

A MediaMarkt Fotópályázat legfontosabb tudnivalói:

1. Nevezési időszak: A pályaműveket szeptember 30-ig várják a szervezők.

2. Pályázat menete: A pályázó kizárólag a https://mmapp.hu/fotopalyazat/regisztracio weboldalon történő regisztráció után, az így létrehozott felhasználói fiókon keresztül nyújthatja be pályázatát. A benyújtás során felhasználói fiók létrehozása és egy pályázati űrlap kitöltése szükséges.

3. Díjak: A kategóriák győztese 150.000 Ft értékű kupont, míg az ezüstérmes 50.000 Ft, a harmadik helyezett pedig 25.000 Ft értékű kupont nyer, amit bármelyik MediaMarkt áruházban felhasználhat fényképezőgép és/vagy objektív vásárlására. 

A fődíjak mellett közönségszavazás is lesz: 
– A zsűri által 2021. október 1-től október 20-ig kiválasztott legjobb 50 képet a MediaMarkt saját Facebook oldalán szavazásra bocsátja 2021. október 21-től 2021.november 4-ig és a legtöbb szavazatot kapott kép egy 50.000 Ft értékű MediaMarkt ajándékkártya közönségdíjban részesül.

4. Játékszabályzat és további információ: A fényképfeltöltéssel, kategóriákkal, adatvédelmi szabályzattal, a játékszabályzattal, valamint a nyereményekkel kapcsolatos további információk a mediamarkt.hu/nyeremenyjatek oldalon érhetők el.

A szervezők idén is felhívják a pályázók figyelmét a játékszabályzat alapos átolvasására, elkerülendő az érvénytelen pályázatok beküldését. A fotópályázatra továbbra sem lehet például olyan fotókkal nevezni, amelyek más pályázatokon és/vagy kiállításon, nyomtatásban, illetve honoráriumot fizető, úgynevezett stockfotó oldalakon, blogokon megjelentek már nyilvánosan. Természetesen a pályázó saját, személyes honlapjára, illetve közösségi oldalaira való feltöltés nem kizáró tényező.

A MediaMarkt Fotópályázatra beküldött művek zsűrizése 2021. október 1. és október 20. között zajlik majd, a győztesek névsora várhatóan 2021. november 6-12. között kerül ki a www.mediamarkt.hu oldalra. 

Vissza