Videón az „olcsó” iPhone?

Farkas Norman - 2013. július 8.

Egy kínai gyártó előrukkolt egy videóval, melyen állítólag a pletykák kedvelt célpontjául szolgáló „olcsó” iPhone látható. Érdekesség, hogy a cég egy androidos változatban kínálná a készüléket, méghozzá igen erős felszereltséggel és alacsony áron.

Szinte minden nap érkezik valamilyen fejlemény az „olcsó” iPhone-nal kapcsolatban. Nemrég egy igen szokatlan és megkérdőjelezhető hitelességű, ugyanakkor érdekes anyag bukkant fel a mobilról.

Az alant megtekinthető videót a Techdy tette közzé, s állítása szerint a pénztárcabarát, iPhone Light nevű jövevény látható rajta. A kínai gyártó elárulta, hogy a telefon polikarbonát készülékházzal és 4 hüvelykes érintőképernyővel érkezik, s mind anyag-, mind pedig összeszerelési minőség frontján hozza az Apple-től elvárt színvonalat. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy jön a Techdy ahhoz, hogy az Apple új üdvöskéjét mutogassa a hivatalos bemutató előtt, illetve akad néhány ellentmondás is, hiszen a korábbi hírek szerint iPhone mini néven és a szivárvány szinte minden színében kerül piacra a kütyü. Nos, minden bizonnyal a Techdy csak meg akarta mutatni, hogy mi alapján készíti el az új Apple mobil Android rendszerű másolatát, amit frappánsan Techdy Basic Bear néven kíván majd forgalmazni (a gyártó Techdy Bear Pro nevű modellje pedig egy HTC One másolat egyébként).

 

 

Az pedig már csak a hab a tortán, hogy ezt a droidos klónt 1,7GHz-es, négymagos processzorral, 2GB RAM-mal, 16GB belső tárhellyel, valamint elő- illetve hátlapi kamerával is felszerelné, s csupán 199 dollárért árulná.

A gyártó videóját és az „olcsó” iPhone-hoz kapcsolódó infóit mindenképp érdemes fenntartásokkal kezelni. Elképzelhető, hogy a Techdy csak a feltűnés miatt kreálta a felvételt, de az is lehet, hogy az  idejekorán megálmodott, hívogató árcédulával bíró klónját szeretné így népszerűsíteni.

 

 

 

[Forrás: Techdy]

Vissza