HTC One – Kékben is

Farkas Norman - 2013. május 29.

A jelenleg elérhető szürke és fekete mellett hamarosan további két színben is piacra kerül a HTC idei csúcsmodellje, a One. Az egyik új kiadás vörös, a másik pedig kék köntöst kapott.

A Pocket-lint értesülései szerint hamarosan vörös (vagy piros) és kék árnyalatban is megjelenik a tajvani gyártó unibody alumínium házzal szerelt nagyágyúja. Az új színváltozatok jó hatással lehetnek a One eladásaira, melyek egyébként eddig sem alakultak rosszul, hiszen immár több mint ötmillió példányban talált gazdára a csúcsmobil.

Érdekesség, hogy a vörös One már korábban felbukkant a szürke és fekete verziók mellett a HTC oldalán, de aztán eltűnt. Úgy fest, a tajvani gyártó nem akarta túl korán kijátszani az új színvariánsban rejlő lehetőségeket.

A kék kiadásról most hallhattunk először, a Pocket-lint jóvoltából. Az oldal munkatársai egy fotót is készítettek az újdonságról a PhotoShop segítségével. Szóval valahogy így nézhet ki a kék HTC One:

Egyelőre sajnos rejtély, hogy pontosan mikor és mely régiókban jelennek meg az új színváltozatok, mindössze annyit tudni róluk, hogy az elkövetkezendő hónapokban landolhatnak a piacon.

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza