Jön a könnyebb, vékonyabb iPad?

Czipperer Dia - 2013. május 21.

A tervek szerint júliusban leplezik le az ötödik generációs iPadet – derül ki a Digitimes jelentéséből. A mostani modell dizájn szempontjából állítólag az iPad Minire hajaz.

Nemsokára érkezhet a piacra az iPad 5, előbb, mint a Mini 2. Ám külső szempontjából nem társait követi, hanem rokonára, a Minire hasonlíthat inkább, hiszen sokkal kecsesebb modellről szólnak a hírek. Az új, 9,7 hüvelyked iPad 25-33%-kal is könnyebb lehet elődjénél.

 

Az iPad 4-hez hasonlóan 2048x1536 pixel felbontással érkezik majd, valamint Retina kijelzővel, vékonyabb üveggel és új, érintésérzékelő technológiával kerül majd piacra.

A harmadik és negyedik generációs iPadek a másodikkal összevetve sokkal nehezebbek és vastagabbak voltak, köszönhetően a technológiai felszereltségnek (Retina kijelző, háttérvilágítás). Az Apple korábban azt mondta, képes elérni az iPad 5 tervezett súlyát, miközben ugyanolyan kijelzővel felszerelve érkezik, ugyanakkor 2 milliméterrel vékonyabb üveget, és csupán egy, LED háttérvilágítást használnak majd.

Bár július már hamarosan itt lesz, a TechRadar szerint ekkor még csak a gyártás kezdődik el, a hivatalos bemutatóra még szeptemberig várniuk kell a felhasználóknak.

 

Forrás: CNET.com, TechRadar.com

Kulcsszavak: iPad mini, iPad 5, Apple
Vissza