Döntőbe került a Vodafone Hangtérkép

forrás: Prím Online - 2013. január 21.

A Midem elnevezésű rangos nemzetközi zenei konferencián, a Midem Marketing Versenyen shortlistre került a Vodafone-nak a Yonderboi-jal közösen megvalósított nagyszabású zenei projektje.

A Vodafone tavaly kora ősszel két héten keresztül gyűjtötte modernizált hálózatán keresztül Magyarország minden régiójából azokat a kültérről vagy beltérről, bármiből vagy bármi által keltett hangokat, melyek mindenki számára érdekesek, ugyanakkor hazánkra is jellemzőek voltak. A beküldött anyagokból aztán maga Yonderboi válogatta ki a leginspirálóbbakat, és állította össze belőlük az ország dalát, mely egy látványos fényfestés keretében debütált szeptember 22-én.

Nem ez az első elismerése a Vodafone 3G hálózatán keresztül megszületett projektnek, hiszen a Zsámbéki Romtemplomban megvalósult Yonderboi koncertről készült film a Kreatív által szervezett Arany LolliPOP versenyen az „Események” kategóriában harmadik lett.

A január 26. és 29. között Cannes-ban megrendezett Midem zenei konferencián, vásáron és versenyen a Vodafone Hangtérkép is bemutatkozhat majd, ahol a vendégművész közreműködésével készített marketing kampány kategóriában a legesélyesebbek között szerepel.

A szekcióban francia, indiai, japán és amerikai ügynökségek és vállalatok is megméretik magukat a többek között a BMG, a Coca Cola, a Nike, a DDB, a Sony Music Entertainment, a Warner Music Group és a Live Nation képviselőiből álló zsűri előtt.

„Rendkívül boldog vagyok, hogy a Yonderboi-jal közösen létrehozott alkotásunkat – mely a Quart és a Petőfi Rádió média támogatásával valósult meg ­– nem csak kis hazánkban, de egy ilyen nagy presztízzsel bíró nemzetközi fesztiválon is különlegesnek ítélték, mint amilyen a Midem.” – nyilatkozta Szabó Béla, a Vodafone márkaigazgatója.

Kulcsszavak: Vodafone, Vodafone-hu, zene
Vissza