LG Kids Pad: táblagép ovisoknak

Farkas Norman - 2012. november 22.

Az LG anyaországában mutatta be legújabb táblagépét, melynek célcsoportját az óvodás korú gyerekek alkotják. A játékos tanulást segítő készülék ellenálló burkolatot kapott, hogy jól bírja az ütéseket.

A kisebbik dél-koreai gyártó úgy döntött, hogy beszáll a gyerektabletek piacára, s ezzel versenytársat állít a már korábban bemutatott Archos Child Pad és a Vinci Tab mellé. Bár az LG üdvöskéje is ugyanazt a korcsoportot célozza meg, mint a fent említett konkurensek, mégis felsőbb kategóriában indul harcba náluk, ugyanis ára 299 won (cirka 60 ezer forint) körül alakul.

A Kids Pad névre hallgató újdonság részletes technikai felszereltségét egyelőre homály fedi, de az eddigi információk szerint rengeteg ingyenes, játékosan tanító alkalmazással (matek, angol, stb.), zenelejátszóval, beépített kamerával és az ütéseknek fokozottan ellenálló burkolattal érkezik. Ez utóbbira nagy szükség is van, hiszen a gyerkőcök általában nem bánnak hímes tojásként a játékaikkal, kütyüikkel.

Az LG egyébként igen óvatosan közelíti meg a gyerektabletek piacát: első körben csak kétezer Kids Pad-et gyárt, s a kereslettől függően készít további példányokat.

 

 

 

 

 [Forrás: Unwired View]

Vissza