Megérkezett a Rovio új játéka - Bad Piggies

Farkas Norman - 2012. szeptember 28.

A Rovio betartotta ígéretét, s új játéka, a Bad Piggies tegnap elérhetővé vált az iOS és Android platformokon, valamint a Mac gépeken. A játék egyfajta átmenet az Angry Birds és az Amazing Alex játékok között, hiszen történetét az előbbi, menetét pedig az utóbbi játékból merítette a fejlesztő.

Megérkeztek a rossz malacok, azaz elérhető a Rovio vadonatúj játéka, a Bad Piggies. Az újdonságban az Angry Birds-ben megismert, gonosz, zöld malacokkal játszhatunk. A játék lényege, hogy megadott alkatrészekből összeállítsunk egy járgányt, mellyel eljuttatjuk hősünket a célba. Ez elsőre nagyon könnyűnek tűnhet, de valójában nem az, hiszen a jármű megalkotásához, pontosabban az adott elemek megfelelő összeillesztéséhez a logikánkat és a kreativitásunkat is segítségül kell hívnunk, ráadásul út közben jól kell használnunk a berendezéseket, hogy épkézláb eljussunk a célba. A logikai rész miatt a játék egy kicsit hasonlít a Rovio szintén idén kiadott, Amazing Alex nevű alkalmazására, mely nehézsége miatt nem lett annyira sikeres, mint a máig népszerű Angry Birds.

A Bad Piggies-ben nagyon gyorsan kezdhetjük újra a pályákat, s próbálkozhatunk más és más módon összeszerelt járművekkel, így a játékmenet annak ellenére is gördülékeny marad, hogy folyamatos gondolkodást követel a felhasználótól. Azok is jól eljátszhatnak a Bad Piggies-zel, akiket csak az út közbeni kihívások vonzanak, ugyanis az úgynevezett Machine Pig, azaz szerelő malac igény esetén segít összeállítani a leghatékonyabb járgányt, s nekünk már csak a célhoz jutással kell bajlódnunk.

A játék 60 alap pályával, 30 "titkos" pályával, 33 különböző alkatrésszel (pl. lufi, szárny, motor, palack rakéta, napernyő, ventillátor, stb.) áll rendelkezésünkre. Az iPhone tulajdonosok 99 centért tölthetik le a játékot, az iPad 3-ra szabott, nagy felbontású verzió 2,99 dollárt kóstál. A Mac gépekre szánt variáns 4,99 dollárba kerül (a retina kijelzős MacBook Pro egyelőre nincs a támogatott masinák sorában). Az Android felhasználók ingyen hozzáférhetnek a Bad Piggies sima és HD verziójához a Play Store-ban.

Vissza