Otthoni fitnesz, szórakozás és egyéb extrák egy eszközben

Kütyü Magazin - 2020. december 27.

A fitnesztermek határozatlan időre bezártak, aki rendszeresen járt eddig is, az érzékeli már az elmúlt hetek kihagyását, aki pedig most kezdett volna bele abba, hogy a rendszeres testmozgást beépítse a napi rutinjába, az bizony kényszerű haladékot kapott erre.

Van azonban egy jó hírünk. A HTC VIVE Cosmos VR eszközzel úgy edzhetsz otthon, mintha a lakást elhagyva szórakoztató testmozgást végeznél. Ha kisebb az otthonod, vagy többen osztoztok egy adott lakótéren, a VIVE Cosmos VR eszközzel egy mozdulattal magad mögött hagyhatod a valóságot, és a valós környezetből kiszakadva kedved szerint edzhetsz. Ha nehezebb napod van és az edzésre nem tudod rávenni magadat, akkor ezzel a megoldással úgy kapcsolódhatsz ki, hogy közben, szinte észrevétlenül a kalóriák is égnek. 

Már megint egy új játékkonzol? Így sóhajthatnak fel a szülők és a szkeptikusok hangosan, legyintve. Pedig a Vive Cosmos VR semmiképpen nem sorolható tisztán a játékkonzolok kategóriájába. Tény, hogy ezen az eszközön is lehet játszani, de annyiban már egy laikus számára is különbözik a Vive a klasszikus játékkonzoloktól, hogy ez bizony nem ültet le a székbe, a gép elé, hanem itt kérem szépen: mindenképp mozogni kell. Annyit elárulhatunk még, hogy a már eddig említett játék- és sportos mozgás-alkalmazások mellett az eszköz további rengeteg olyan tartalmat enged elérni, amelyek a tanulást, a világ megismerését, vagy a kulturális kikapcsolódást segítik. Például híres múzeumokat, nemzeti parkokat kereshetünk fel világszerte, virtuálisan, vagy a National Geographic tartalmait nézhetjük meg élő szemlélődőként, hogy csak párat említsünk azokból a lehetőségekből, amiket ez az eszköz rejt. De térjünk csak vissza a mozgásra, hiszen az egészség megőrzése szempontjából a napi testmozgás, edzés mindenki számára elengedhetetlen, még akkor is, ha zárva vannak az edzőtermek, vagy a kijárási tilalom miatt nem tudunk a szokványos módon edzeni.

A Vive Cosmos-on elérhető sport applikációk és mozgással kapcsolatos játékok bemutatását nem tartottuk elég érzékletesnek, ezért konkrét, mérhető adatokra és személyes élményekre épülő bemutatással készültünk az érdeklődőknek. A mérési adatok rögzítéséhez a Garmin sietett a segítségünkre, tőlük egy Garmin Instinct Esports Black Lava okosórát és a méréseket még pontosabbá tévő Pulzuspántot is kaptunk. Ez az óra elsősorban az E-sport hódolóinak lett kifejlesztve, tehát a dedikált E-sport tevékenységi profil követi és elemzi test teljesítményét játék közben. Az eszköz a stressz szint mérésére is képes, ami az ilyen típusú aktivitás esetén fontos mutatószám, de adatokat gyűjt a szívritmusról is. Az új Garmin STR3AMUP streaming alkalmazás lehetővé teszi az élettani adatok élő játékokba, streamekbe történő integrálását is annak érdekében, hogy a játékos teljes képet kapjon sport szimulációk, lövöldözős vagy stratégiai játékok közben mérhető értékeiről. A játék közbeni teljesítmény utólag is elemezhető a saját profilban, streaming közben másokkal is megoszthatjuk a szívritmus és stressz szint adatokat. A játékon túl pedig 30 különböző sport profil segítségével edzhetünk klasszikus formában is. Természetesen az okos értesítések itt is aktiválhatóak és két feltöltés között akár 80 óra is eltelhet. és akkor még a kifejezetten gamereknek tervezett külső designt nem is említettük, ami nem csak megjelenésében markáns, de strapabíró is. 

 

Klaudia, Budapest, 24 éves, személyi asszisztens

Sport faktorok: átlagos testalkat, kevésbé sportos napi életmód

Klaudia TOPlistája:

1. OhShape

2. Beat Saber

3. Audio Trip

4. Power Beats

„Az OhSahpe a teljes testet átmozgatja, sok zene közül lehet választani, ezen felül egyéni zenéket is be lehet tölteni a játékba, így olyan zenére edzhetsz, amit szeretsz, csak ajánlati tudom. 30 perc/ 104 kcal/ átlag pulzus 99 bpm/ stressz szint 86. A Beat Saber az ütős zenék, az élvezetes játékmenet és a lézerkard miatt tetszett nagyon. 30 perc/ 150 kcal/ átlag pulzus 122 bpm/stressz szint 98. Az Audio Trip kezdő szinten is alaposan átmozgatott, nagyon jó zenéket sikerült belepakolni a játékba. 30 perc/ 220 kcal / átlag pulzus 139 bpm/stressz szint 92. A Power Beats-ben ritmusra lehet püfölni a játékos felé száguldó objektumokat; mivel „szét kell ütni” ezeket a szikla golyókat nagyon jól átmozgatja a felsőtestet; a vertikális térben változatosan jelennek meg a golyók, így az alsó test is mozog rendesen. 30 perc/ 216 kcal/ átlag pulzus 216 bpm/ stressz szint 96.”

 

Jázmin, Százhalombatta, 18 éves, gimnáziumi tanuló

Sport faktorok: sportos testalkat, sportos életmód, rendszeres edzések

Jázmin TOPlistája:

1. Beat Saber

2. Cube Dancer

3. Alpin Ski VR

„A játék hatására az átlag pulzusszámom nőtt, a legmagasabb érték: 138 volt. A kalóriákat illetően meglepő értékeket tapasztaltam. 30 perc alatt: 86 kcal, egy óra alatt pedig 120kcal volt az égetés, ami nem kevés ahhoz képest, hogy „csak” játszottam. A stressz szintem is elég magas lett, a maximum érték 97 volt. Nagyon jól esett a Vive-val mozogni, szerencsére másnap sem lett izomlázam. Szerintem kikapcsolódást nyújt az eszköz, és pl. hétvégi testmozgásnak is tökéletes, de én teljesen nem hagyatkoznék a játékra, ha edzésről van szó. Viszont nagyon ajánlom olyan gyerekeknek és felnőtteknek, akik kevésbé rajonganak a sportokért, vagy a sok munka, tanulás mellett nincs idejük naponta mozogni, és szeretik összekötni a kellemeset a hasznossal.”

 

Tamás, Diósd, 19 éves, főiskolai hallgató

Sport faktorok: sportos testalkat, sportos életmód, rendszeres edzések

Tamás TOPlistája:

1. Beat Saber

2. Alpin Ski VR

3. Cube Dancer

„Tökéletesen átéltem minden egyes pillanatát a virtuális valóságnak, pedig jobb szememre mindössze 20%-ot látok. Rengeteg előnye van ennek az eszköznek a mai világban és ebben a sajnálatos helyzetben is. Szerintem a Vive Cosmos nem csak játékra és otthoni, interaktív sportolásra kiváló, de pár év múlva az emberek mindennapi életébe is be fog költözni a virtuális valóság. Kiskorom óta rendszeresen eddzek, ezért számomra a VR edzés nem tudja helyettesíteni az erősítést, vagy a futást, de kiegészítő mozgásnak tökéletes. Kipróbáltam a Beat Saber-t, amely nem csak elősegíti, de nagyban fejleszti is a reakcióidőt és a mozgáskoordinációt, amely elengedhetetlen szinte bármilyen versenysportnál. Pórbáltam még a Cube Dancert, az Alpine Skit, az OhShape-et és a Powerbeats-et. Ezek a játékok rendesen megizzasztottak és a pulzusszámomat is megemelték, főleg a nehezebb játékmódokban. A maximális pulzusszámom 110 BPM volt és 1 óra alatt 101 kcal-t égettem el, a stressz szintem pedig elérte a 96%-ot is.„

 

Máté, Érd, 16 éves, gimnáziumi tanuló

Sport faktorok: sportos testalkat, sportos életmód, rendszeres edzések

Máté TOPlistája:

1. Beat Saber

2. Power Beats VR

3. Virtual Sports

4. Audio Trip

5. Alpine Ski VR

6. Cube Dancer

7. Fruit Ninja

8. OhShape

„Mindegyik játék izgalmas volt, de amiket én ajánlani tudnék edzéshez is, az a Beat Saber, a Power Beats VR és az Audio Trip. A Beat Sabernél volt a legmagasabb a pulzusszámom, 132, a stressz szintem pedig 98-ra ugrott az izgalmak miatt. Nem véletlenül van ez a játék nálam a lista élén. Összességében mindhárom játékról elmondható, hogy izomlázat okoztak a lábaimban a sok guggolás miatt. 1 óra játék alatt 120-150 Kcal volt az átlagos kalóriaégetésem, a maximum pedig 173 kcal/óra volt, Szerintem akár 170-200 kalóriát is el lehet égetni a virtuális valóságban sportolva, az intenzitástól függően.”

 

Réka, Budapest, 45 éves, marketing asszisztens, 2 gyermek édesanyja

Sport faktorok: teltkarcsú testalkat, ülőmunka, kevésbé sportos életmód

Réka TOPlistája:

1. OhShape

2. Beat Saber

„Nem szeretem a számítógépes játékokat, utoljára kb. 8 éve játszottam Xbox Kinect-tel. Előtte pedig gimis koromban a Tetris volt az utolsó játék, ami lekötött. Szülőként sem nézem jó szemmel, hogy a gyerekek órákon át képesek a gombokat nyomogatni a számítógép előtt. De a Vive Cosmos teljesen más, végre egy olyan játék, aminek van értelme: megmozgat, fejleszti a mozgáskoordinációt. Két játékot próbáltam ki: Beat Sabert és az OhShape-et. Mindkettő nagyon tetszett. Másnap izomláz volt a lábamban, ezt szerintem az OhShape-nek köszönhetem. A játék közben a max. pulzusom 128 volt és 1 óra alatt 141 kalóriát égettem, a stressz szintem pedig 97 volt, ami meglepett, hiszen kikapcsolódásnak éltem meg a mozgást. Ajánlom mindenkinek, akinek munka mellett nem marad ideje edzeni. Nem egy teljes értékű edzés, de kellemes testmozgás, ami szórakoztató is.”

 

Összefoglalva a tesztalanyok meglátásait: a Vive Cosmos, ha nem is tudja kiváltani a rendszeres, intenzív napi edzést, mégis jó alternatívát ad mindenkinek, hogy a négy fal között sportolás közben kapcsolódjon ki. 

A tesztelt alkalmazások mindegyike megtalálható a Viveport Infinity áruház kínálatában. 

Aki teheti, az menjen továbbra is ki a szabad levegőre mozogni, akár Garmin E-sport okosórával, akár nélküle: hiszen a szabad levegőn végzett mozgásnak párja nincsen.

De amíg tart a jelenlegi, megszorításokkal teli helyzet, addig is keressetek alternatívákat a napi testmozgásra!

Kulcsszavak: HTC, HTC VIVE, VIVE Cosmos, VR
Vissza