A Samsung idei Smart TV készülékein elérhető az Air Play 2 és az Apple TV app

Kütyü Magazin - 2019. május 14.

A Samsung bejelentette, hogy a gyártók közül először a vállalat 2019-es Smart TV készülékein, valamint bizonyos 2018-as, frissített firmware-rel rendelkező televízióin érhető el több mint 100 országban az Apple TV applikáció és világszerte több mint 176 országban az AirPlay 2 szolgáltatás. A felhasználók így már Samsung Smart TV készülékeken is válogathatnak az Apple TV csatornái, valamint a különféle iTunes tartalmak közül.

„A Samsung, ahogyan az elmúlt tíz évben, most is azon dolgozik, hogy a lehető legváltozatosabb tartalmakat tegye elérhetővé a felhasználók számára Smart TV platformjain – mondta Won-Jin Lee a Samsung vizuális kijelzők üzletágának ügyvezető alelnöke. – Annak érdekében, hogy még értékesebb szolgáltatást nyújtson, a vállalat a gyártók közül elsőként teszi elérhetővé Smart TV felületein az Apple TV applikációt, így a felhasználók hatalmas kijelzőkön fedezhetik fel és tapasztalhatják meg az appban rejlő lehetőségeket.”

 

Az Apple TV applikációt integrálták a Samsung Smart TV platformjába, így a felhasználók az alkalmazás ikonjával könnyedén hozzáférhetnek az iTunes-on vásárolt tartalmakhoz, valamint egyszerűen válogathatnak az iTunes több mint 100 000 filmből és sorozatból álló kínálatából, amelyben számos lenyűgöző 4K HDR minőségű tartalom is megtalálható. A felhasználók a világ bármely pontjáról regisztrálhatnak az Apple TV különböző csatornáira az alkalmazáson belül, így csak azokért a tartalmakért kell fizetniük, amelyeket valóban használnak. Ezek a tartalmak, közvetlenül az applikáción keresztül, bárhol és bármikor rendelkezésre állnak. A 2019-es és bizonyos, frissített firmware-rel rendelkező 2018-as Samsung Smart TV modelleken továbbá elérhető lesz az Apple eredeti tartalomszolgáltató platformja, az Apple TV+ is, amelyet idén ősszel indít a vállalat. Az AirPlay 2 támogatásnak köszönhetően az iPhone, iPad vagy Mac eszközökön elindított videós és egyéb tartalmak közvetlenül a Samsung Smart TV készülék képernyőjén jelennek meg. 

A zavartalan felhasználói élmény érdekében az Apple TV applikáció zökkenőmentesen működik együtt az olyan Samsung Smart TV szolgáltatásokkal, mint a Universal Guide, a Bixby és a Search. 

Vissza