Képeken pózol a Google Glass második kiadása

Czipperer Dia - 2015. december 30.

Képek jelentek meg a Google következő generációs okosszemüvegéről. A Google Glass második kiadásával azonban a vállalati szektort célozza a gyártó.

Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, készül a Google okosszemüvegének új kiadása. Most az eszközről képek is jelentek meg az FCC (Federal Communications Commission), vagyis az USA kommunikációs hivatalának jóvoltából.

A képeken látható Enterprise Edition változat főként a különböző munkaterületeket, vagyis az ipart veszi célba, míg a szemüveg első kiadása, az Explorer Edition a mezei felhasználóknak szánt verzió volt. De mivel igencsak borsos áron, potom 1500 dollárért kínálta a Google, nem sokat tehették meg, hogy megveszik. A keresőóriás egy időre be is fagyasztotta a projektet.

Ahogy már korábban is szó volt róla, az eszköz nagyobb prizmát kapott – amely a képet a szemünk elé vetíti –, meghajtásáról pedig egy gyorsabb Intel Atom processzor gondoskodik. Emmelett pedig  5GHz Wi-Fit kapott az okuláré a nagyobb sávszélességű feladatokhoz, mint például a videostreamelés.

Mindemelett az új Glass vízálló is lesz. És ami szintén pozitív, hogy szemüvegre sem lesz szükség a viseléséhez. Ezért, hogy ne essen le a fejünkről, a Google egyedi dizájnkialakítással áldotta meg az eszközt, nincsen ugyanis semmilyen tartószerkezet, amely a rögzítésről gondoskodna. A fej formáját követő kialakítás, valamint az eszköz rugalmas formatervezése biztosítja a tartást, amely a viselőjének a fejformáját követi.

A 9to5Mac szerint a „Glass for Work” program keretében több százan tesztelik a szemüveget, habár a Google még hivatalosan be sem jelentette az eszközt.


Forrás: Mashable.com

Vissza