A PS4 nem fogja támogatni a korábbi játékokat

Czipperer Dia - 2015. június 22.

A Sony ezúttal nem követi a Microsoftot. Bár a rivális bejelentette, hogy a korábbi konzolokra szánt játékokat elérhető teszik az új modellekre, a Sonynak nincsenek ilyen irányú tervei.

A Microsoft az E3 konferencián jelentette be, hogy Xbox One játékkonzolján a korábbi játékok is elérhetők lesznek. Az ünnepi szezonra a felhasználók számára több mint 100 Xbox 360-ra szánt játék kompatibilis lesz.

Shuhei Yoshida, a Sony Worldwide Studios feje elmondta, meglepő a Microsoft lépése, ő ugyanis nem gondolta volna, hogy ez lehetséges. Úgy véli, sok munkájuk volt a mérnököknek ebben.

Ez valóbsan így van. A Microsoft játékkiadásért felelős menedzsere, Shannon Loftis elmondta, hogy nagy erőfeszítésekbe telt a munka, és képzett, tehetséges mérnökök munkája nyomán jött létre.
 


Egyelőre a Microsoft sok részletet nem közölt arra vonatkozóan, pontosan milyen játékokról is van szó. Ezt maga Yoshida is kiemelte, aki szerint egyelőre mindössze néhány címet lehet tudni, azonban a többi játékot egyelőre homály fedi.

Yoshida továbbá azt is kiemelte, hogy a PlayStation 4 esetében mindez nem fog megvalósulni. Bár hozzátette, hogy „soha ne mondd, hogy soha”, de jelenleg nincsenek ilyen irányú terveik. Emellett persze a vállalat továbbra is lehetővé teszi a PlayStation Now szolgáltatásán keresztüli régi, PS3 játékok interneten keresztüli streamelését., persze mindert fizetős konstrukcióban és nem a saját gyűjtemény alapján.

 

Forrás: Techspot.com

Vissza