3D-s Braille-nyomtatót készített egy 13 éves fiú

Kütyü Magazin - 2015. január 26.

Legóból készített Braille-nyomtatót egy 13 éves fiú, aki ezek gyártására egy céget is létrehozott. A látássérülteket segítő szerkezet prototípusát tavaly egy iskolai tudományos kiállításon mutatta be

Egy kalifornai kamaszfiú meglepő ötlettel állt elő. És meg is valósította a tervét: Braille-nyomtatót készített, melyet Braigo névre keresztelt. A gép neve a Braille és a legó szavak összeolvasztásából ered. A nyolcadik osztályos Shubham Banerjee azután rukkolt elő Braigo elnevezésű gépével, miután az interneten keresgélve szembesült vele, hogy egy Braille-nyomtató ára nagyjából kétezer dollárnál (550 ezer forint) kezdődik, ami túlságosan drága a vakok többsége számára, különösen a fejlődő országokban.

Miután megszületett a találmány, egy céget is alapított. A kisfiú célja, hogy Braigo Labs nevű startupja olyan asztali nyomtatókat gyártson, amelyek ára nagyjából 350 dollár (96 ezer forint) körül mozog és a manapság használatos, akár kilenc kilót meghaladó modelleknél is jóval könnyebbek. A látássérültek számítógépről, vagy egyéb elektronikus szerkezetről nyomtathatnak vele egyebek közt leveleket, bevásárlólistákat és rövidebb olvasnivalókat.
 


A kisfiú azt is elárulta, a végső célja valószínűleg az lesz, hogy a vakok többsége az én Braille-nyomtatóját használja. Miután a Braigo számos díjat nyert és a vakok közössége is örömmel üdvözölte, Shubham tavaly nyáron indította el cégét abból a 35 ezer dollárból, amit apjától kapott. 

Az Intel Corp vezetőit lenyűgözte Shubham nyomtatója és tavaly novemberben egy meg nem határozott összeget fektettek a kisfiú startupjába. A cég szerint Shubham a legfiatalabb vállalkozó, aki tőkebefektetést kapott. A Braigo Labs falain belül profi mérnökök és tanácsadók fognak segíteni a kisfiú tervei alapján készülő nyomtatók megtervezésében és megépítésében. Egyébként a fiú apja is az Intelnél dolgozik mérnökként.

Az új vállalkozás szeretné már idén nyáron elküldeni a prototípust tesztelésre a vakok szervezeteihez és terveik szerint év végén piacra dobják az első modellt. Mivel Shubham túlságosan fiatal ahhoz, hogy saját cége vezérigazgatója legyen, ezért ezt a posztot az édesanyja tölti be.
 

 

 

Forrás: MTI; Képek: Übergizmo.com, Braigo labs

Vissza