A Meizu háza tájáról érkezik az első Ubuntu mobil

Czipperer Dia - 2014. december 1.

A Meizu bejelentette a Canonicallal kötött partnerségét, és megerősítették, hogy hamarosan érkezik az első Ubuntu operációs rendszerű okostelefonjuk. Részleteket egyelőre még nem árultak el, így még nem biztos, pontosan mikor lesz ez a nap.

Nem légből kapott hír, maga a Canionical és a Meizu beszélt arról, hogy hamarosan piacra dobják az első Ubuntu platformra épülő telefonjukat. Az Ubuntu rendszer gyártója a kínai Meizu mellett korábban a spanyol bq-val is partnerségre lépett.

A linuxos operációs rendszer megálmodója, a Canonical és a Meizu közös tervezésű rendszere számos extra funkciót kínál majd, és a megjelenés, valamint a felhasználói felület terén is lesznek változások. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen számos gyártó eszközölt már hasonló lépést androidos okostelefonjaiknál.

Már korábban beszámoltunk a Meizu MX4 mobiljáról, amely Android 4.4 alapokra épülő Flyme OS 4.0 rendszert futtat, és a tervek szerint a jövőben Ubuntu Touch operációs rendszerrel is elérhető lesz. A vállalat készülőben lévő MX4 Pro mobiljára, melyről szintén többször beszámoltunk, a korábbi pletykák szerint ebben a hónapban érkezhet az Ubuntu Touch rendszer.

A vállalat hivatalos Facebook oldalán számolt be a Canonicallal kötött megállapodásáról, melynek részeként Ubuntu rendszer fut majd a Meizu készülékek fedélzetén. Azonban további részleteket még nem közöltek a dátummal kapcsolatban, így csak annyit tudunk, hogy 2015 első negyedévében várható a mobil, vagyis az idei debütálás nem valósul meg.
 

Idén februárban nyilatkozott úgy a Canonical hivatalos közleményében, hogy még ebben az évben szeretnék elérhetővé tenni a mobilokat, de a legfrissebb hírek arról tanúskodnak, hogy ez csak jövő év elején válik esedékessé. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy melyik készülék lesz a szerencsés, hogy első legyen a sorban.

 

 

Forrás: Intomobile.com, Kép: facebook

Vissza