Olcsó okos – Misfit Flash fitnesz karperec

Czipperer Dia - 2014. szeptember 17.

Kedden mutatták be az eddigi legolcsóbb okos karperecet, a Misfit Flashet, amely minden olyan tulajdonsággal felvértezve érkezik, melyet elvárunk egy fitnesz eszköztől.

Az okoseszközök egyre népszerűbbek lesznek, bár az áruk sokszor gátló tényezőként jelenik meg. Szép-szép, ne de megér ennyit? A legújabb versenyző a színen garantáltan leveri vetélytársait az ár tekintetében. A Misfit Flash fitnesz karperec ugyanis mindössze 49 dollárba kerül, ugyanakkor minden olyan alaptulajdonsággal rendelkezik, amit elvárunk tőle.


Az eszköz széleskörűen monitorozza tevékenységünket: többek között számlálja a lépéseket, nyomon követi az alvási ciklusokat. Ráadásul 30 méter mélységig vízálló is. A Misfit Wearables szóvivője elmondta, hogy az eszközt olyanoknak is szánják, akik korábban nem tudtak volna megvenni egy hasonló hordható kiegészítőt – tehát a cél az, hogy a szélesebb tömegekhez is eljusson.

A vállalat korábbi karperecének, a Shine-nak az újratervezett változata a mostani megoldás. A 2013-ban bemutatott eszköz több mint 40 országban elérhető, 99 dolláros áron. A Flash ennek feléért már megvásárolható, amely annak ksözönhető, hogy olcsóbb alapanyagokból rakták össze. Például a Shine alumínium alapját a Flashnél műanyag váltotta fel. A méret és az akkumulátor üzemidő azonban egyezik, mindkét eszköz akár 6 hónapig is bírja a strapát.


A Flash elérhető lesz számos kiskereskedői hálózatban, többek között az Amazon és a Walmart kínálatában októbertől. A vállalat weboldalán már előrendelhető. A karperec kompatibilis az iPhone (4S-től kezdve) készülékekkel, az iPod touch 5-tel, az iPad 3/4/Air és mini modellekkel, a Samsung Galaxy S4 és Note 3, valamint a Google Nexus 4 és 5 készülékekkel. Az iOS-re és az Androidra szánt alkalmazás letölthető az App Store-ból és a Goolge Play áruházból.

 

 

Forrás: Mashable.com

Vissza