Ujjlenyomat-olvasóval, fémes ruhában érkezett a Huawei Ascend Mate7

Farkas Norman - 2014. szeptember 5.

A kínai gyártó új óriásmobiljával (vagy inkább táblagépével) bebizonyította, hogy minden eszköze megvan ahhoz, hogy az Apple, a HTC és a Samsung csúcsmodelljeinek állítson kihívót. Ennek jegyében az Ascend Mate7-et ujjlenyomat olvasóval vértezte fel, amit a készülék hátlapi kamerája alá épített.

Természetesen a Huawei sem hagyta ki az IFA kiállítást övező felhajtást, s a várva várt rendezvény keretein belül mutatta be új készülékeit. A friss modellek közül talán a jelen cikk tárgyát képező Ascend Mate7 a legérdekesebb, hiszen több olyan újítással is találkozhatunk benne, amik eddig hiányoztak a gyártó termékeiből.

A hatcolos, telefonálásra is alkalmas gépezet legizgalmasabb eleme a hátlapi kamerája alatt lapuló ujjlenyomat-olvasó, amely új szintre emeli a biztonságot, ezáltal akár a vállalati szegmensbe is belépőt jelenthet Mate7 számára. Emellett érdemes megjegyezni, hogy a biometrikus szenzor bevetésével a Huawei egyben bizonyította, hogy kész konkurenciát teremteni az olyan nagy neveknek, mint a Samsung, az Apple vagy a HTC.

Az Android 4.4 KitKat rendszerű, s a gyártó megújult Emotion UI 3.0 kezelőfelületével felturbózott készülék további tudását illetően sincs okunk panaszra. Meghajtásáról egy – szintén a Huawei által fejlesztett – nyolcmagos Kirin 925 processzora felel, ami négy szupergyors, 1,8GHz-es Cortex-A15 magot és négy energiatakarékos Cortex-A7 magot vonultat fel egy Mali-T628 grafikus gyorsító kíséretében. Ezek mellett változattól függően 2 vagy 3GB RAM, illetve 16 vagy 32GB tárhely található.

A készülék előlapján egy 6 hüvelykes Full HD kijelző feszít, hátlapja mögött pedig egy 3100mAh kapacitású aksi lapul. A Mate7 fejlett képalkotási képességekkel bír, hála az 5 megapixeles, igencsak „szelfibarát” előlapi kamerájának és 13 megapixeles, BSI szenzorral ellátott Sony kamerájának, mely f2.0 fényerejű lencsével büszkélkedhet és egy LED villanó segítségét is élvezi gyenge fényviszonyok között.

 

 

Ahogy fent már utaltunk rá, az óriásmobil két változatban kerül piacra, melyek csak a RAM és a tárhely méret tekintetében különböznek egymástól. A gyengébb verzióért (2GB RAM és 16GB tárhely) várható ára 499 euró körül alakul, az izmosabb kiadásért 100 euróval többet kell kicsengetni.

A Huawei elmondása szerint az Ascend Mate7 30 országban jelenik meg világszerte; először Kínában, Hong Kongban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesül Királyságban lehet majd hozzájutni, később pedig tovább bővül a kör.


A mi szubjektív véleményünk szerint vonzó a Mate7 tudása és a külső megjelenése is, de finoman lekerekített sarkai miatt szemből talán túl könnyen összetvészthetnénk a BlackBerry Z30-cal vagy Z10-zel. Ti látjátok a hasonlóságot?
 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza