A Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmat a világon tavaly

Kütyü Magazin - 2021. március 20.

Története során a legnagyobb növekedést érte el a Huawei Technologies tavaly az aktív szabadalmainak számát tekintve. A vállalat 2020 végén már 100 ezer élő szabadalommal rendelkezett, 15 ezerrel többel, mint egy évvel korábban. A Huawei tavaly 5464 nemzetközi találmányt nyújtott be bejegyzésre, csaknem kétszer annyit, mint legközelebbi versenytársa, a dél-koreai Samsung. A vállalat saját becslései szerint 2019 és 2021 között mintegy 1,2 milliárd dollár értékű bevételre tesz majd szert szabadalmi licenszekből.

A Huawei az elmúlt évtizedben elsők között volt a világon a kutatás-fejlesztés terén. A vállalat K+F-re fordított beruházásainak összege elérte a 131,7 milliárd kínai jüant, a vállalat éves bevételének 15,3 százalékát. A Huawei 2020 végén több mint 105 ezer munkatársat foglalkoztatott a kutatás-fejlesztés területén, ez a vállalat összes munkavállalójának 53, 4 százaléka. 

A cég az innovációhoz kapcsolódó beruházásainak köszönhetően 2020 végére már több mint 100 ezer aktív szabadalommal rendelkezett világszerte – mintegy 40 ezer szabadalomcsalád keretében. Ez a legnagyobb éves növekedés a Huawei történetében, 2019 végén 85 ezer bejegyzett találmány tulajdonosa volt a vállalat. A Huawei szabadalmainak többsége telekommunikáció területéhez, különösen az 5G mobilhálózati technológiához kapcsolódik, ám a vállalat nyújtott be biztonsági videokamerás megfigyelő alkalmazásokhoz és mesterséges intelligenciát használó elemző szoftverekhez köthető kérelmeket is. 

2019-ben a Huawei volt az első az Európai Szabadalmi Hivatalnál bejelentett szabadalmak rangsorában, az Egyesült Államokban pedig a tizedik helyen végzett a benyújtott szabadalmak számát tekintve. 2020-ban már világelső lett a vállalat a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez (WIPO – World Intellectual Property Organization) benyújtott kérelmek számát tekintve. A Huawei tavaly 5464 nemzetközi szabadalomkérelmet nyújtott be, csaknem kétszer annyit, mint legközelebbi versenytársa, a dél-koreai Samsung.

Szabadalmak az átláthatóság jegyében

Jason Ding, a Huawei szellemi tulajdonért felelős részlegének vezetője elmondta, hogy a vállalat becslése szerint 2019 és 2021 között körülbelül 1.2-1.3 milliárd USD értékű bevételben részesül majd a szabadalmi licenszekből. Széleskörű kezdeményezésének részeként a Huawei a jövőben rendszeresen bejelenti további innovációs és szellemi tulajdonjogi tevékenységeit, hogy a fogyasztók és a piac szereplői jobban megértsék a vállalat innovációs folyamatait és gyakorlatait.

A Huawei Technologies új tanulmányt is közzétett az innováció és a szellemi tulajdon témájában. A vállalat Fehér Könyve (White Paper) a 2010 előtti innovációs és szellemi tulajdoni történetére fókuszál: egészen az 1990-es évekig visszamenően tartalmaz adatokat, valamint a befektetésekhez és a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó mérföldköveket. Song Liuping, a Huawei vezető jogi tisztségviselője kiemelte, hogy meg akarják mutatni az elmúlt harminc évük innovációs történetét, illetve hosszú távú elkötelezettségüket a szellemi tulajdon tisztelete, védelme és támogatása mellett. 

Más gyártók számára is elérhetővé teszi 5G-mobiltechnológiájának licenszét a Huawei 

A Huawei más okostelefongyártók számára is elérhetővé teszi szabadalommal védett 5G-mobiltechnológiáját, a licenszdíj felső határát pedig 2,5 dollárban szabták meg eszközönként. A díjat a cég az átláthatóság miatt hozta nyilvánosságra, hogy a befektetők bizalmát növelje, illetve nyílt kommunikációval szeretné felvenni a harcot az Egyesült Államok kampányával szemben.

A Huawei járul hozzá legnagyobb mértékben az 5G-szabványokhoz, tisztességes, ésszerű és megkülönböztetéstől mentes (FRAND) elveket követ a szabadalmi engedélyeztetés során. Reméljük, hogy a rögzített jogdíj és annak mértéke hozzájárul az 5G bevezetésének gyorsításához, átláthatóbb költségstruktúrát biztosítva a még szélesebb körű 5G alkalmazások számára.

Kulcsszavak: Huawei, szabadalom
Vissza