Életmentő autós kamerarendszert fejleszt a Bosch

Kütyü Magazin - 2019. december 16.

Mikroalvás, figyelmetlenség, be nem csatolt biztonsági öv – az autóban történő dolgok közül soknak súlyos következményei lehetnek. A kritikus vezetési helyzetek és a balesetek elkerülése érdekében a jövő autói a tervek szerint nem csupán az út, hanem a sofőr és az utasok figyelésére is használják majd érzékelőiket. 

A Bosch ebből a célból fejlesztette ki kamerákra és mesterséges intelligenciára (MI) alapozott új beltéri monitoringrendszerét. „Biztonságosabb és kényelmesebb lesz a vezetés, ha az autó tudja, hogy sofőrje és utasai mit csinálnak” – jelentette ki Harald Kröger, a Robert Bosch GmbH igazgatósági tagja. A Bosch rendszerének gyártását 2022-ben kezdhetik el Az EU ekkor teszi majd az új járművek alapfelszerelésévé azt a biztonsági technológiát, amely például álmosság és figyelmetlenség esetén figyelmezteti a sofőrt. Az Európai Bizottság arra számít, hogy a járművek új biztonsági követelményei 2038-ra több mint 25 ezer életet mentenek meg és legalább 140 ezer súlyos sérülést segítenek majd elkerülni. Az utastérben történő dolgok figyelésével megoldódhat az önvezető autók egyik alapvető problémája: amikor az autópályán az automatizált vezetést követően ismét a sofőr veszi át az irányítást, az autónak biztosnak kell lennie abban, hogy a sofőr éppen nem alszik, nem olvas vagy e-maileket ír az okostelefonján. 

 

Az okoskamera folyamatosan figyeli a sofőrt  

Ha a sofőr három másodpercig bóbiskol vagy az okostelefonját nézegeti, a jármű 50 km/órás sebességnél 42 métert tesz meg felügyelet nélkül. Sokan alábecsülik az ezzel járó kockázatot. Nemzetközi tanulmányok szerint tíz balesetből egyet figyelmetlenség vagy álmosság okoz. Ez késztette a Boscht egy olyan beltéri monitoringrendszer kifejlesztésére, amely ilyenkor észleli és jelzi a veszélyt, majd vezetéstámogatást biztosít. A kormánykerékbe beépített kamera észleli, amikor a sofőr szemhéja elnehezül, illetve amikor a sofőr figyelmetlen és fejét az utas vagy a hátsó ülések felé fordítja. A mesterséges intelligenciának köszönhetően a rendszer ezekből az információkból következtetéseket von le: figyelmetlenség esetén figyelmezteti a sofőrt, fáradtság esetén pihenőt javasol, vagy akár a jármű sebességét is csökkenti – az adott autógyártó kívánságától és a jogszabályi követelményektől függően. 

„A jármű kamerák és az MI segítségével életmentővé változik” – jelentette ki Kröger. A Bosch mérnökei intelligens képfeldolgozó algoritmusokat és gépi tanulást alkalmazva tanították meg a rendszert annak felismerésére, hogy éppen mit csinál a sofőr. Például valós vezetési helyzeteket mutató felvételek felhasználásával tanítják a rendszert az álmosság felismerésére, amely a szemhéjak helyzetéről és a pislogási sebességről készült felvételek alapján megtanulja, hogy valójában mennyire fáradt a sofőr. Ez teszi lehetővé, hogy a rendszer a helyzetnek megfelelő jelzést adjon és a vezetéstámogató rendszerek használatával beavatkozzon. Fontos, hogy az információkat a jármű szoftvere csak kiértékeli, nem menti vagy nem továbbítja harmadik felekhez.

Ezek az álmosság és figyelmetlenség esetén riasztást küldő rendszerek annyira fontosak lesznek a jövőben, hogy az Euro NCAP (Európai Újautó-értékelési Program) járműbiztonsági felmérésének 2025-ig szóló ütemtervében is szerepelteti majd őket. 

 

Akár a váltófutásnál: a kormányzás felelőssége az autóról a sofőrre, majd ismét az autóra száll

Az automatizált vezetés esetében kulcsfontosságú, hogy az autó értse a sofőrt. Az autó a sofőr beavatkozása nélkül halad az autópályákon, de bonyolultabb helyzetekben – például építési területen vagy a lehajtó közeledtekor – az autónak képesnek kell lennie arra, hogy visszaadja az irányítást a vezetőnek. A sofőrnek pedig arra, hogy az automatizált vezetés során bármikor visszavegye a kormányt, miközben a kamera figyel arra, hogy a sofőr ne aludjon el. Ha a vezető hosszabb időn át tartja lehunyva a szemét, megszólal a riasztás. A kamera képei alapján a rendszer azt is megállapítja, hogy a sofőr éppen mit csinál és készen áll-e a vezetés átvételére, majd ennek megfelelően időzíti a vezetés felelősségének átadását. „A Bosch sofőr monitoring rendszere alapvető fontosságú lesz az automatizált vezetéshez” – mondta Kröger. 

 

Az autó nyitva tartja kameraszemeit

A Bosch új rendszere nemcsak a sofőrt tartja szemmel, hanem a vezető mellett vagy mögött ülő utasokat is. A visszapillantó tükör alá vagy fölé ebből a célból felszerelt kamera az egész utasteret figyeli. Észleli, ha a hátsó ülésen utazó gyermekek biztonsági öve véletlenül kikapcsolódott, és figyelmezteti a sofőrt. Ha hátul valaki túlságosan előrehajolva, vagy lábát a szomszéd ülésre feltéve ül, a légzsákok és az övfeszítő nem tudnak számára megfelelő védelmet nyújtani baleset esetén. A kamera érzékeli az utas helytelen pozícióját, a légzsákokat és az övfeszítőt pedig a lehető legjobb védelemhez állítja be. A rendszer arra is képes, hogy megakadályozza az utasülés légzsákjának kinyílását, ha azon babahordozó ülés van, illetve arra is figyelmeztet, ha egy gyermek egyedül tartózkodik az álló autóban. A parkoló járművek ugyanis a gyermekek számára halálos csapdává változhatnak. Az Egyesült Államokban 2018-ban több mint 50 gyermek halt meg amiatt, mert rövid időre az autóban maradtak, vagy mert észrevétlenül bemásztak az autóba (forrás: KidsAndCars.org). A Bosch új rendszere felismeri ezt a veszélyt is, és azonnal figyelmeztető üzenetet küld a szülők okostelefonjára, sőt vészhelyzetben a sürgősségi ügyeletet is értesítheti. 

 

Kamera a nagyobb kényelemért

A Bosch új rendszere nagyobb vezetési kényelmet is jelent. A kamerarendszer észleli, hogy ki fog vezetni, és az előre megadott egyéni beállítások szerint ehhez a személyhez igazítja a visszapillantó tükröt, a kormány magasságát, az ülés helyzetét és az infotainment-rendszert. A kamera arra is használható, hogy az infotainment-rendszert a sofőr szem- és kézmozdulatokkal vezérelje.

Magyarországi mérnökök munkáját is dicséri a technológia

A Bosch Budapesti Fejlesztési Központja fontos szerepet játszik abban, hogy ezek az innovatív technológiák és rendszerek piacra kerüljenek. A beltéri monitoring rendszert fejlesztő nemzetközi munkacsoporton belül a budapesti részleg vezető szerepet játszik a hardveres és szoftveres megoldásokban és közvetlenül működik együtt az autógyártókkal. A vezérlőegység és a kameramodul elektronikája, valamint a rendszert vezérlő beágyazott szoftver fejlesztése mellett szintén nagy figyelmet kap a járműtesztelési környezet és a rendszerellenőrzéshez szükséges kiértékelő eszközlánc létrehozása. 

Vissza