Új mobilok a színen: Nokia 7.2 és Nokia 6.2

Kütyü Magazin - 2019. szeptember 7.

Két új okostelefonnal készült a Nokia az idei IFA szakkiállításra. A középkategóriába érkező modellek PureDisplay technológiájú, always-on HDR kijelzőt kaptak.

A Nokia 7.2 48 MP-es kamerájával és a ZEISS optikákkal, míg a Nokia 6.2 PureDisplay kijelzőjével és a mesterséges intelligenciával támogatott tripla kamerarendszerével hódítja majd meg a rajongók szívét – mindezt elérhető áron.

A Nokia telefonok jövőjéről

A HMD Global képviselői az IFA előestéjén a Nokia telefonok jövőjéről is megosztottak néhány részletet. A vállalat továbbra is abban hisz, hogy a technológiának és a fejlesztéseknek előre kell mozdítania az emberiséget – nem szabad hagyni, hogy csak bizonyos árpontok felett legyenek elérhetőek előremutató fejlesztések – ezzel kapcsolatban meghatározták a jövő különböző stratégiai befektetési területei. Ezek a beruházások a Nokia telefonok további differenciálását célozzák a képalkotás, a biztonság és a dizájn, illetve az anyaginnovációk területén. A HMD célja, hogy az új hálózati technológia előnyeit a lehető legtöbben élvezhessék, ezért a vállalat bejelentette elkötelezettségét amellett, hogy megfizethető, mégis prémium minőségű 5G megoldásokat mutasson be 2020-ban.

Florian Seiche, a HMD Global vezérigazgatója úgy fogalmazott: „A Nokia telefonok következő szakaszát készítjük elő, meghatároztuk azokat a stratégiai beruházási területeket, melyek révén kiváló minőségű Nokia okostelefonos élményt biztosíthatunk a rajongók számára. Az 5G, a biztonság, a képalkotás és a dizájn területére kiemelt figyelmet fordítunk."

„Különösen büszkék vagyunk arra, hogy minden telefonunkat egyre biztonságosabbá tesszük, ezzel mi vagyunk az egyetlen európai vállalat a kategóriában, amely komolyan épít a bizalomra, biztonságra és a tiszta Android élményére. Elképesztő eredménynek tartom, hogy mi lehetünk az egyetlen márka, mely a teljes portfólióját a legfrissebb Androidra frissítette, elhozva ezzel a legújabb Android élményét minden árponton. Büszke vagyok rá, hogy azt a vállalatot képviselhetem, amely hónapról hónapra rendszeres biztonsági frissítéseket ad ki, igazolva az ígéretet, miszerint a készülékeink idővel egyre jobbak és jobbak lesznek." – tette hozzá a vezérigazgató.

Két új androidos, középkategóriás Nokia érkezik

Erőteljes megújulást jelentő modelleket jelentett be a HMD Global a középkategóriás kínálatában – a Nokia 7.2 és a Nokia 6.2 – melyek kategóriaelső kijelzővel és képalkotással örvendeztetik meg a vásárlókat. Mindkét készülék nagyot lépett előre megjelenés terén, hiszen a megmunkálás és az új anyagok használata révén már a középkategóriában is megjelenik a prémium skandináv dizájn.

„A középkategóriás portfóliónk eddig is túllépett a rajongói elvárásokon. Most a Nokia 7.2 és a Nokia 6.2 továbbviszi ezt a filozófiát azáltal, hogy prémium érzést adnak kivételes áron: a Nokia 7.2 48 MP-es tripla kamerarendszere, a Zeiss optika, a mindkét telefonban megtalálható PureDisplay kijelző, mely a kategória legjobbja. Mindkét új készülék akár kétnapos üzemidőre képes, egyedi megjelenésű és high-tech alapanyagokból áll. Fontos megemlítenem, hogy mind a Nokia 7.2, mind a Nokia 6.2 készen áll az Android 10-re, amivel a felhasználók megtapasztalhatják, milyen az, amikor arról beszélünk, hogy készülékeink egyre csak jobbak és jobbak lesznek" – mondta Juho Sarvikas, a HMD Global termékfejlesztési vezetője

Nokia 7.2 – szintet lép a középkategória

A Nokia 7.2 erőteljes 48 MP-es tripla kamerája QuadPixel technológiát és ZEISS optikát rejt. A készülék sok exkluzív képalkotó technológiát és funkciót kínál. A DSLR szintű pro-bokeh stílusok iparági szinten első ilyen jellegű integrációja azt jelenti, hogy a Nokia 7.2 egyedi ZEISS bokeh effektekkel érkezik portré módban, ennek köszönhetően lenyűgöző és kiemelkedő minőségű képek készíthetők akár még rossz fényviszonyok között is. Ezek a bokeh stílusok visszaadják a legendás ZEISS lencsék jól ismert vizuális hatásait és jellegzetes háttérelmosását. A teljes szabadság jegyében mind az előlapi, mind a hátlapi kamerával készülhetnek olyan képek, melyek utánozzák az optikából adódó elmosódást.

A Nokia 7.2 továbbfejlesztett éjszakai fotózást tesz lehetővé az Éjszakai móddal, a képjavításról pedig a mesterséges intelligencia és a képfúziós technológia, illetve a rendkívül érzékeny 48 MP-es főkamera gondoskodik. Az elődmodell sikerére építve a Nokia 7.2 kétnapos üzemidővel, lenyűgöző PureDisplay technológiával és always-on HDR kijelzővel rendelkezik. A készülékre a koronát a skandináv dizájn teszi fel.
 

Nokia 6.2 – lélegzetelállító kijelző és továbbfejlesztett tripla kamera

Az első 6-os szériájú Nokia okostelefon, amelyik tripla kamerával és PureDisplay technológiával érkezik – ez a Nokia 6.2, mely a lenyűgöző vizuális élmények mellett sokat fejlődött kamerafronton is. Az always-on HDR kijelző új ebben az árkategóriában, a PureDisplay technológiát ráadásul dedikált vizuális processzor hajtja meg, melynek köszönhetően milliárdnyi színárnyalatot képes megjeleníteni a telefon.

A mesterséges intelligenciával támogatott triplaszenzoros kamera részletgazdag képeket, bokeh effekteket és elképesztő széleslátószögű fotók készítését teszi lehetővé. A kétnapos üzemidő révén a felhasználók többet használhatják a készüléket, miközben nem kell aggódniuk a konnektor hiánya miatt. A Nokia 6.2 hű marad a skandináv hagyományokhoz, időtálló kialakítása és a felhasznált anyagok tekintetében is kiemelkedőt nyújt.
 

True Wireless Nokia Power Earbuds

A díjnyertes Nokia True Wireless Earbuds sikerére építve a HMD Global bemutatta a True Wireless Nokia Power Earbuds szériát, mely a legújabb tagja a családnak. Az új vezeték nélküli fülhallgató sokkal tovább használható, köszönhetően a hordozható töltőtoknak, hiszen ezzel akár harmincszor újratölthető, amivel mintegy 150 órányi lejátszást garantál.

A True Wireless Nokia Power Earbuds kiváló minőségű hangzást garantál a 6mm-es grafén hangszóróknak. A fülhallgató akár 30 percet is kibír 1 méteres vízoszlopban, ennek megfelelően IPX7 védettségű. Könnyedén csatlakoztatható a Nokia okostelefonokhoz az univerzális Bluetooth® 5.0 segítségével.

 

Elérhetőség és ár

A Nokia 7.2 Dual SIM ciánzöld és szénfekete színben, 6 GB/128 GB-os kivitelben lesz elérhető Magyarországon, az ajánlott fogyasztói ára 27 százalékos áfával és üreshordozó-díjjal 124 990 forint.

A Nokia 6.2 Dual SIM kerámiafekete és jégfehér színben, 4 GB/64 GB-os kivitelben lesz elérhető Magyarországon, az ajánlott fogyasztói ára 27 százalékos áfával és üreshordozó-díjjal 89 990 forint.

A Nokia Power Earbuds szénfekete színben lesz elérhető Magyarországon, az ajánlott fogyasztói ára 27 százalékos áfával 29 990 forint.

Vissza