Továbbra is az OTT-One marad a „Telenor MyTV” szolgáltatója

Kütyü Magazin - 2019. április 29.

Meghosszabbította a Telenor Magyarország Zrt. az OTT-One Nyrt.-vel kötött azon hosszú távú együttműködést célzó, stratégiai szerződését, amelynek értelmében a továbbiakban is az OTT-One üzemelteti, illetve fejleszti a Telenor Magyarország Zrt. komplex OTT TV és videó megoldását, a „Telenor MyTV” szolgáltatást. A tőzsdén jegyzett társaság több mint három éve nyújtja a „Telenor MyTV” technológiai infrastruktúráját.

Lényegében változatlan feltételek mellett hosszabbította meg a Telenor Magyarország Zrt. az OTT-One Nyrt.-vel 2016. április 11-én kötött szerződését, amely alapján a jövőben is az OTT-One nyújtja a „Telenor MyTV” szolgáltatáshoz szükséges technikai infrastruktúrát, illetve látja el a szolgáltatás üzemeltetését és továbbfejlesztését.

Az OTT-One egyedülálló tapasztalattal rendelkezik a „Telenor MyTV” kiszolgálását illetően, hiszen a vállalat már több mint három éve, 2016 tavaszától felel a szolgáltatás üzemeltetéséért. A Telenor Magyarország Zrt.-vel megkötött szerződés 2016-ban jelentős mérföldkőnek számított a társaság életében, mivel nem sokkal azután köttetett, hogy az OTT-ONE Nyrt. vezetése a 2015. évben új célokat és stratégiát fogalmazott meg a cégcsoport számára.

„Az a tény, hogy a Telenor Magyarország Zrt. a tulajdonosváltást követően meghosszabbította az OTT-One Nyrt.-vel kötött szerződést egyértelműen visszaigazolja azon várakozásunkat, miszerint az OTT-ONE Nyrt. komplex videórendszereket kiszolgálni képes megoldásait nemzetközi szinten is egyre inkább elismerik, és azokra változatlan kereslet és igény mutatkozik” – mondta el Májer Bálint, az OTT-One Nyrt. vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke.

Az OTT-One a digitális videostreaming szolgáltatás területén az utóbbi években egyéb szakmai sikereket is elkönyvelhetett. 2018-ban a társaság stratégiai együttműködést kötött a TV2 Csoporttal, amelynek értelmében közösen fejlesztik és üzemeltetik a "Spíler Extra" videostreaming alkalmazást, amely a Spíler TV tartalmainak elérését biztosítja okoseszközökön. Ugyancsak a tavalyi évben az OTT-One partnerén keresztül technológiai kiszolgálója lett a Columbia Pictures Corporation Limited szolgáltatásának, így Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, a Lengyel Köztársaságban és Romániában is az OTT-One lett a technológiai kiszolgálója a Sony Corporation leányvállalata induló „Sony Networks” nevű online videómegtekintő alkalmazásának.

A videostreaming a továbbiakban is kiemelt jelentőségű lesz az OTT-One számára, ez adja ugyanis annak az e-learning platformnak az alapját is, amelyre nagy hangsúlyt kíván fektetni a vállalat a következő időszakban.

Vissza