Hajlékony telefon a Lenovo műhelyéből – CPlus

Kütyü Magazin - 2017. március 10.

A Lenovo Tech World sok izgalmas készüléket tartogatott a felhasználóknak, de talán a legérdekesebb modell mind közül a CPlus volt. A telefon abban különbözik társaitól, hogy egyszerűen meghajlítható, nem is akárhogyan.

A Lenovo CPlus névre keresztelt telefonja tavaly nyáron debütált a Lenovo Tech World konferencián. A készülék akkor még csak prototípusként mutatkozott be a nagyközönségben, azonban a vállalat tervei szerint idén kiadják a végleges modellt is, amely piaci forgalomba is kerülhet.

A készülék különlegessége, hogy hajlítható, ráadásul nem is akárhogyan. Akár a csuklónkra is illeszthetjük a mobilt, olyan mértékű rugalmassággal rendelkezik, mindezt pedig anélkül tehetjük, hogy attól tartanánk, valamilyen sérülés érné.

Bár a gyártók már egy ideje próbálkoznak azzal, hogy a mobilok minél flexibilisebbek legyenek, és ezt előszeretettel hangoztatják is. Ennek apropóján pedig egyre több mobilon végeznek hajlítástesztet a techőrültek. A sanyarú sorsú mobilok végül mind eltörnek, de ezzel megállítható, mennyire rugalmasak, strapabíróak az egyes modellek.

Néha egészen vicces helyzetek is kialakulnak ennek kapcsán, gondoljuk csak a BlackBerry esetére a Passporttal. Azonban a Lenovo CPlus modellje valóban hajlik, kicsit sem emlékeztetve egy telefonra. Az alábbi videóból kiderül, mennyire.

 

Vissza