Az LG OLED tévéivel válik még teljesebbé az űr-élmény

Kütyü Magazin - 2016. február 24.

Új, Magyarországon eddig nem tapasztalt élménnyel gazdagodhatnak azok, akik ellátogatnak a Millenárisra, a március közepéig nyitva tartó Gateway to Space űrkiállításra. A különlegességek között egy egyedülálló űr-rövidfilm is megtalálható, amelyeket az erre a célra különlegesen alkalmas LG OLED televíziókon mutatnak be.

A 3000 négyzetméternyi területen a látogatók elmerülhetnek az űrutazás lélegzetelállító történetében, miközben saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy milyen érzés asztronautának lenni. 

A kiállításon mindenki megismerheti az emberiség legnagyobb felfedezéseit, kezdve a korai álmodozóktól, akik elsőként építették meg saját űrrakétájukat, át az eseménydús 20. századon, amikor a Holdra szállásért folytatott űrversenyben küzdöttek meg egymással a nemzetek, egészen a naprendszer határának feltérképezéséig. Testközelből vehető szemügyre a US Space and Rocket Center több száz darabból álló lenyűgöző gyűjteménye, a NASA különleges küldetései során használt szkafanderek, a felfedezések során begyűjtött holdkőzetek, a rakéták és űrkapszulák élethű mása, sőt, egy életnagyságú, igazi holdjáró is. A helyszínen berendezett kiképzőtáborban mindenki próbára teheti űrhajós képességeit, azaz kiderül, hogy meg tudunk-e birkózni a gravitációs erővel, képesek vagyunk egy űrküldetés végrehajtására, el tudunk-e irányítani egy igazi űrhajót.

A még teljesebb űr-élményért jött létre az LG és a kiállítás szervezői között az a megállapodás, amelynek keretében az LG prémium OLED televízióin bemutatott űr-rövidfilmmel teszik még színesebbé a rendezvényt.

Az LG hasonló tartalmakkal először Las Vegasban, az idei CES fogyasztói elektronikai szakkiállításon mutatkozott be. Az amerikai űrügynökség tévécsatornájával itt bejelentett partnerség alapozta meg a budapesti együttműködést. „Az LG OLED televízióinak tökéletes mélyfeketéje a lehető legalkalmasabb a nemrégiben bejelentett NASA TV UHD csatorna különleges felvételeinek megjelenítésére, minden korábbinál közelebb hozva a világűrt a nézőkhöz” ― mondta Peter Alexander, a csatornát a NASA-val együttműködve elindító Harmonic vállalat alelnöke a CES-en.

Nem véletlen, hogy a NASA TV UHD csatorna az LG OLED televízóit választotta hivatalos partneréül, hogy a világűrről készített HDR-felvételeket bemutassa a látogatóknak, hiszen e készülékek mélyfeketéje kiválóan alkalmas a NASA-videók megjelenítésére. Ennek magyarázata az, hogy az OLED TV-knél minden egyes képpont saját fényt bocsát ki, és külön-külön ki-bekapcsolható. Így érhető el az, hogy ― az LCD-vel szemben ― az OLED TV-k igazi mélyfeketét, tökéletesen élénk színeket és részletes árnyalatokat tudnak megjeleníteni, végtelen kontrasztarány mellett.

A Gateway to Space űrkiállítás március 15-ig várja az érdeklődőket Budapesten, a Millenárison, a rendezvényen négy LG OLED tévén lehet megnézni a NASA különleges felvételeit. A kiállítás honlapja itt érhető el: http://www.urkiallitas.hu.

Vissza