Kiszivárgott képeken a OnePlus 3

Czipperer Dia - 2015. december 11.

Képek jelentek meg a soron következő OnePlus modellről. A készülék dizájn tekintetében jelentős fejlődést mutat elődeihez képest.

A OnePlus két első okostelefonja, a One és a Two modell homokkő ihlette dizájnnal jelent meg a piacon. Ettől már eltért anyaghasználatban a OnePlus X, amely üveg, illetve kerámia házzal debütált a piacon. Ha minden igaz, a vállalat soron következő modellje szintén új dizájnnyelvet érkezhet.

Képek láttak napvilágot a OnePlus új modelljéről, melyeken jól látszik, hogy nem a homokkőre hajazó stílus mellett tette le a voksát a vállalat. A fotó tanúsága szerint szálcsiszolt fém hátlapot kapott a mobil. Ami azonban még ennél is érdekesebb, hogy eltűnt az ujjlenyomat-olvasó szenzor az előlapról.

Gondolhatnánk, hogy a hátlapra helyezték át, ahogy manapság egyre több gyártó teszi, azonban a fotókat szemügyre véve ott sem látni ilyen szenzort. Ez alapján arra következtethetünk,  hogy a mobil már a legújabb íriszazonosítási tchnológiával felvértezve szállhat harca a vetélytársakkal a biometrikus azonosítás terén.


A képek alapján úgy tűnik, a felhasználók két szín közül is választhatnak majd. Ami a hardveres részt illeti, egyelőre csak találgatni lehet, milyen felszereltséggel áldja meg a mobilt a gyártó. A források szerint a modell meghajtásáról a Qualcomm legújabb lapkája, a Snapdragon 820 gondoskodhat majd. Ezen felül az 1080 pixeles kijelzőfelbontást is rebesgetik, amely egyúttal azt is jelenti, hogy a OnePlus egyelőre nem száll be QHD piacra.

 

Forrás: GSMArena.com

Kulcsszavak: OnePlus 3, OnePlus
Vissza