Kiderültek a Windows 10 mobilverziójának hardverkövetelményei

Czipperer Dia - 2015. július 22.

Hamarosan érkezik a Windows 10, és vele együtt a mobilverzió is. Kiderült, milyen minimális hardverkövetelményeknek kell majd eleget tenni, hogy a rendszert telepíthessük telefonunkra.

A Windows Phone rendszerű eszközökre hamarosan egy újdonság érezik majd. Július végén hivatalosan is megérkezik a Windows 10, melyet a Microsoft a többplatformúság jegyében alkotott meg. Ezzel együtt tehát a mobilverzió is elérhető lesz.

A Microsoft közzétette az operációs rendszer egyes verzióinak minimális hardverkövetelményeit is, így kiderült, milyen felszereltségű telefonokat lehet az új rendszerre frissíteni.

A specifikációk nagyon hasonlóak, mint a Windows Phone 8.1-nél. Mint kiderült, a kijelző felbontásának minimum 800 x 480 pixelesnek kell lennie, 512 megabájt RAM szükségeltetik, illetve 4 gigabájt tárhely kell és egy VGA kamera. Az nem előírás, hogy előlapi kamerája is legyen a telefonnak, illetve a Bluetooth és a gyorsulásmérő megléte sem. A rendszer a 32 bites ARM és az x86-os lapkákat egyaránt támogatja.

Ez alapján világosan látszik, hogy a Microsoft nem csupán a felsőkategóriás mobilokra gondolt, hanem a belépőkategóriás telefonokra, így feltörekvő piacokra is nagy hangsúlyt fektet.
 

 

 

Forrás: Übergizmo.com

Vissza