A Samsung új okosórája támogathatja a mobilfizetést

Czipperer Dia - 2015. június 11.

Az Apple Watch-csal már fizethetnek a felhasználók, a cupertinói vállalat ugyanis lehetővé teszi az Apple Pay használatát az órán keresztül is.  A Samsung is beállhat a sorba.

A legfrissebb pletykák szerint a Samsung mobilfizetési megoldását, a Samsung Payt a mobileszközökön túl az okosórákra is kiterjesztené. A dél-koreai Electronic Times szerint a Samsung soron következő okos karórája mobilfizetési lehetőséget is kínálna a felhasználóknak. Ezt tehát azt jelenti, nem lesz szükséges majd a telefont elővenni, a csuklón keresztül is „rendezhető lesz majd a számla”.

Ha minden igaz, a vállalat az NFC technológia révén tenné lehetővé a karórával fizetést. Ez ugyanaz a technológia, amit az Apple a saját mobilfizetési megoldásánál használ az okosóráknál.
 

Mobilfizetés az Apple okosórájával


A sokat emlegetett Samsung karóra még ebben az évben érkezhet, azonban egyelőre még pontos dátumot nem lehet tudni a megjelenésről. Csupán feltételezhető, hogy a vállalat az IFA szakkiállítást célozza meg a nagy bejelentésre, ahol remélhetőleg a Galaxy Note 5 is bemutatkozik.

 

Forrás: Reuters.com; kép. qz.com

Vissza