Július 29-től ingyenes frissítésként letölthető a Windows 10

Kütyü Magazin - 2015. június 1.

A Microsoft július 29-től elérhetővé teszi a Windows 10 operációs rendszert 190 országban. Az új rendszerben visszatér a Start menü, az innovatív újdonságok pedig személyesebbé, hatékonyabbá és szórakoztatóbbá teszik a Windows használatát.

Jobb, mint bármelyik eddigi Windows

A Windows 10 visszahozza a jól ismert és közkedvelt Start menüt, miközben a felhasználók a fájlokat, a megjelölt alkalmazásokat és egyéb kedvenceket könnyedén megtalálhatják az eszközükön. A Windows 10 gyorsan indul és indul újra, ennek köszönhetően az akkumulátor üzemidejét is jelentősen meghosszabbítja. A Windows 10 az eddigi legbiztonságosabb platform, amelynek része az ingyenes vírusvédelmet nyújtó Windows Defender. A biztonsági frissítések folyamatosan és ingyenesen érkeznek az új operációs rendszerhez az eszköz támogatott élettartamának lejártáig. A Windows 10 egyaránt használható billentyűzettel és érintőképernyős felületen, így kompatibilis bármilyen Windows-os eszközzel és applikációval.
 

Személyesebb élmény

A Windows 10 alkalmazkodik az emberi kommunikációhoz, így jóval személyesebb élményt nyújt, mint más operációs rendszerek. A Cortana a világ első igazán emberi, digitális asszisztense, ami bármilyen eszközön a felhasználója rendelkezésére áll. A Cortana megtanulja, mi az, amit a felhasználó előnyben részesít, így mindig a számára releváns javaslatokkal áll elő, gyors hozzáférést biztosít az információkhoz és a fontos emlékeztetőkhöz élő szóban, vagy gépelt üzeneteken keresztül.

A Windows Hello név szerint üdvözli a felhasználót és jelszó nélkül lépteti be a Windows eszköz használatába – nagyon gyorsan, és a jelszóvédelemnél biztonságosabb módon, biometrikusan azonosítja a felhasználót. A Windows 10 lehetővé teszi, hogy az eszközzel a hagyományos egér és billentyűzet használatával kommunikáljunk, de az ennél jóval természetesebb kommunikációt is támogatja, mint amilyen a beszéd, a szabadkézi rajz, vagy a gesztusok.

A Windows 10 segítségével az emberek minden eddiginél többet valósíthatnak meg abból, amit elterveztek, jóval kisebb erőfeszítéssel. A Microsoft Edge, a vadonatúj böngésző arra készült, hogy az emberek az interneten is könnyedén, új módszerekkel intézhessék az ügyeiket: a szabadkézi rajz, a megosztás, az olvasó mód funkciók mind-mind szerves részei az új böngészőnek. Csakúgy, mint a Cortana, így a Microsoft Edge is, a felhasználó érdeklődését és preferenciáit ismerve, nagyon rövid idő alatt megadja a releváns keresési eredményeket és tartalmakat. A Microsoft Edge gyors, letisztult és személyes – a felhasználó az őt valóban érdeklő tartalomra tud összpontosítani és folyamatos interakcióban marad a webbel.




Az Office-szal kiegészülve, a Windows 10 egységes, érintésre optimalizált felhasználói élményt biztosít tableten, PC-n egyaránt a Word, az Excel, a PowerPoint, a OneNote és az Outlook használata közben. Az alapoktól újratervezett és a Windows környezethez igazított Office segítségével az emberek egyszerűen hozhatnak létre és szerkeszthetnek Word dokumentumokat, jegyzetelhetnek diára, valós időben, akár szabad kézzel is, könnyen tarthatnak PowerPoint előadásokat, létrehozhatnak és szerkeszthetnek munkalapokat a billentyűzet és az egér használata nélkül, az Excelbe beépített érintőképernyős funkciók használatával. Természetesen az Office 2016 asztali programcsomag tökéletesen együttműködik majd a Windows 10-zel.

Egységes felhasználói élmény

A Windows 10 egységes és ismerős felhasználói élményt nyújt minden eszközön. A Continuum hivatott hozzáigazítani a megjelenést az adott eszközhöz, így a tableten megjelenő kép elegánsan alkalmazkodik a PC-hez vagy a Windows telefonhoz, és ugyanígy működik fordított irányban is.

A Windows 10-en futó Xbox a kibővített Xbox Live játék-környezetet biztosítja a Windows 10 PC-n és tableten egyaránt. A játékos a Windows 10 PC-n és Xbox One eszközön tarthatja a kapcsolatot a barátaival bármilyen PC-s játék használata közben, és megoszthat tartalmakat a Game DVR segítségével. A felhasználók a játékokat közvetlenül az Xbox One eszközükről is átsugározhatják Windows 10 tabletükre vagy PC-jükre. A Windows 10-ben DirectX 12-re fejlesztett játékok továbbfejleszthetők, így gyorsabbak, hatékonyabbak, jobb grafikus képességekkel rendelkezhetnek, mint az elődeik.

Elérhetőség

2015. július 29-től kezdve ingyenes frissítésként tölthető le a Windows 10 jogtiszta Windows rendszert futtató PC-kre és a tabletekre. Az új Windows 8.1 operációs rendszert futtató eszközök egyszerűen frissíthetők Windows 10-re, és a hivatalos viszonteladók is szívesen segítenek ebben.
 


Mától lehet előregisztrálni az új, ingyenes frissítésre, melyről bővebb információ a Windows.com weboldalon található. A Windows 10 további eszközökre optimalizált változatai még az idén elérhetők lesznek.

 

 

Kulcsszavak: Windows 10, Microsoft
Vissza