Csökkenő tendenciát mutatnak az okostelefon-eladások

MTI Sajtóadatbank - 2015. május 29.

Az IDC adatai alapján lassul az okostelefonok világpiaci forgalmának növekedési üteme. A kínai piac most először elmarad a világpiaci átlagtól.

Az IDC szakemberei szerint az okostelefonok világpiaci forgalma amellett, hogy a fejlett régiók piaci telítettsége miatt a tavalyinál lassúbb ütemben növekszik majd, két mérföldkőhöz is elérkezik az idén: egyrészt a kínai piac növekedése első alkalommal marad majd el a világpiaci átlagtól, másrészt ugyanez történik majd az Android operációs rendszerrel működő okostelefonok forgalmával is.

Az IDC előrejelzése szerint az idén 1,447 milliárd okostelefont értékesítenek világszerte, 11,3%-kal többet, mint 2014-ben.

Ezen belül az Android operációs rendszeren futó telefonok részaránya 79,4 százalék lesz. A készülékcsaládból 8,5%-kal többet adnak el az idén mint tavaly, 1,149 milliárd darabot.

Az iOS operációs rendszeren futó készülékek értékesítési 23,0 százalékkal 237,0 millióra emelkedik, részarányuk 16,4% lesz az idén.

Windows operációs rendszeren futó okostelefont 46,8 milliót adnak el az idén, 34,1%-kal többet mint tavaly. A készülékek 3,2%-os piaci részesedésre tesznek szert az idén.

Az egyéb készülékek 1%-os piaci részesedést érnek el a 14,2 milliós, a tavalyinál 3,9%-kal magasabb értékesítési volumen mellett.
 

 

Kulcsszavak: trend, okostelefon
Vissza