Lekerült az április 24-ei dátum az Apple Watch oldaláról

Czipperer Dia - 2015. április 20.

Az Apple kicsit átkozmetikázta az Apple Watch oldalát. Az eddigi pontos dátum helyett csak annyi, látszik, hogy érkezik az okosóra.

Az Apple Watch hivatalos oldalán a karóra megjelenési dátuma hirdette nagy betűkkel, hogy napokon belül érkezik a cupertinói vállalat első okosórája. Az „Available 4.24.15” felirat helyett azonban most csak annyi látszik az oldalon, hogy „The Watch is coming”, vagyis az óra érkezik.

 

 

Korábban az Apple maga jelentette be, hogy április 24-én kezdik el szállítani a már előrendelt eszközöket, és ezen a napon indul meg az értékesítés a kijelölt piacokon.

A KGI adatai szerint összesen 2,3 millió előrendelés érkezett az Apple karóráira idáig, amely Tim Cook szerint nagyszerű, viszont úgy tűnik, a készletek igencsak kifogyófélben vannak, hiszen a pontos dátumnak már nyomát sem látjuk az oldalon. Sőt, több felhasználó már csak nyári szállítással tudták megrendelni az órát.

Korábban már mi is írtunk arról, hogy a rendelésekt nagy száma miatt késések várhatók, azonban az Apple háza tájáról most egy belső levél is kiszivárgott, melyben azt írják, hogy a megrendelések nagy száma igen pozitív, azonban arról is írnak benne, hogy a magas érdeklődés és a kezdeti kínálat miatt egyelőre online veszik fel a rendeléseket.

Bár, mint írják, egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy a boltokban is kapható legyen az eszköz, úgy tűnik, ez nem valósul meg áprilisban. A levél szerint még májusban is ezen dolgoznak majd. Azt is kifejtik benne, hogy ez nem volt könnyű döntés részükről, sok gondolkoztak ezen a lépésen.

 

 

Forrás: 9to5mac.com

 

Vissza