Védjegyoltalom miatt blokkolták az Apple Watchot Svájcban

Czipperer Dia - 2015. április 7.

Egyelőre nem lehet Apple Watchot vásárolni Svájban. A svájci óraipar szerint az „Apple” megnevezés már 30 éve védjegyoltalom alatt áll.

Egyelőre nem lehet majd az Apple okosóráját, a Watchot kapni Svájban. Az ország hatósága védjegyoltalmi okokra hivatkozva döntött így.  Mint kifejtették, az „Apple” megnevezés már létezik az országban.

Az órához kötődő védjegy Leonard Timepieces nevéhez fűződik, aki 1985-ben védette le a képen látható logót és a hozzá tartozó „APPLE”megnevezést 30 évre. Jó hír azonban az Apple számára, hogy idén december 5-én lejár a 30 év.


Márciusban, az óra debütálásakor még nem lehetett erről az ügyről hallani, és senki sem hiányolta Svájcot a listáról. A helyi cégek számára azonban ez kedvező fordulatnak is tekinthető, hiszen van még néhány hónapjuk arra, hogy felkészüljenek a potenciáis vetélytársa érkezésére. A Swatch óramárka társfeltalálói a közelmúltban úgy nyilatkoztak az Apple Watchról, mint a svájci órák jégkorszakának kezdetéről.

Az Apple okosórája április 24-tól összesen kilenc országban lesz kapható. A svájci felhasználók azonban egyelőre kiesnek a pikszisből, és néhány hónapot még várniuk kell, hogy helyben megvásárolják az eszközt. Azonban Franciaországból vagy Németországból gond nélkül beszerezhetik a cupertinói cég első okosóráját.

 

 

Forrás: Mashable.com

Vissza