Egyre biztosabb, hogy a Samsung gyártja az új iPhone-ok processzorát

Czipperer Dia - 2015. április 3.

A Bloomberg számolt be róla, hogy a következő Apple mobilprocesszort a dél-koreai techóriás, a Samsung gyártja. Az A9-es chipet az új iPhone-okban és iPadekben használják majd.

A Samsung háza tájáról érkezik majd az Apple új mobiltermékeinek processzora, az A9-es chip, legalábbis ezt állítja a Bloomberg. Az oldal forrásaira hivatkozva azt állítja, a megállapodást egyelőre még nem véglegesítette a két vállalat.

Ha hihetünk a pletykáknak, akkor a Samsung a processzornál a korszerű 14 nanométeres eljárást alkalmazza majd, amely meghaladja a TSMC képességeit, és nagyobb feldolgozási teljesítmény mellett kisebb, energiatakarékosabb chipeket eredményez.

A Samsung évekig az Apple kiemelt chipgyártója volt, egészen a tavalyi évig, amikor is a TSMC-vel állapodott meg a gyártó. Mindez a Samsung mutatóin is érződött, a tavalyi évben ugyanis tavaly nagyjából egymilliárd dollárt buktak a processzortervekből.

Már korábban is felröppentek a hírek arról, hogy ismát a Samsung mellet teszi le a voksát az Apple, ám akkor a gyártás helyszíne kapcsán az Austinban található üzemről szóltak a hírek, most azonban a dél-koeai Giheungben található gyárat emlegetik.
 


Egyelőre egyik fél sem nyilatkozott a hírrel kapcsolatban, mindenesetre, ha a cupertinói vállalat követi a bevett gyakorlatot, idén szeptemberben érkeznek az új iPhone modellek, amelyekről már pletykák is keringenek. Állítólag az ötös széria mintájára idén a 2 gigabájt RAM-mal megáldott 6s modellé lehet a főszerep az Apple háza táján, melynek kapcsán szintén vonzó alternatíva lehet az Apple számára a Samsung saját LPDDR4 RAM-ja, amely az új Galaxy modellekben is helyet kapott, és 40%-kal energiatakarékosabb elődjénél.

 

 

Forrás: Neowin.net, Macrumors.com 

Vissza