Január 18-án landol Indiában a Tizen rendszerű Samsung Z1

Farkas Norman - 2014. december 29.

Új élőfotókon pózol a dél-koreai gyártó Tizen rendszerű, alsó-középkategóriás okostelefonja, amely megerősített információk szerint januárban kezdi meg hódító útját Indiában.

Hamarosan megjelenik a Samsung Tizen rendszer köré épülő mobilja, a Z1. A belépőszintű készülék piaci premierje január 18-án, Indiában lesz, később pedig Kínában és Dél-Koreában is meg lehet majd vásárolni. Ha hihetünk a forrásoknak, a jövevény várható ára a szerény hardveres felszereltségéhez illően 90 dollár alatt alakul.

 

 

Az eddig napvilágra került technikai adatok alapján a Samsung Z1 lelke egy kétmagos, 1,2GHz-es processzor, amit 768MB RAM, 4GB belső tárhely, microSD kártyafoglalat és 1500mAh kapacitású akkumulátor vesz körül. A 4 hüvelykes, 800 x 480 pixel felbontású érintőkijelzővel szerelt készülék repertoárjába a 3G modem, illetve a WiFi (802.11 b/g/n), GPS és Bluetooth 4.0 modulok mellett az FM rádió is bekerült.

A két SIM foglalattal ellátott (tehát Dual SIM-es) telefon nem kifejezetten a mobilos fotózás szerelmeseinek készül, hiszen hátlapján egy LED villanóval segített, 3 megapixeles kamera kapott helyet, előlapján pedig egy csupán 0,3 megapixeles fényleső csücsül, amely szelfik készítéséhez sem épp ideális.

 

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza