Intel procival jön az új Google Glass

Farkas Norman - 2014. december 1.

Bár még rejtély, hogy milyen újdonságokkal fog bővülni a Google Glass következő generációjának repertoárja, a friss hírek szerint szinte biztosak lehetünk abban, hogy Intel processzor dolgozik majd az új okosszemüvegben.

A The Wall Street Journal bennfentes forrásokból származó információi szerint Intel processzor duruzsol majd a Google Glass következő verziójában. Bár még sem a Google, sem pedig az Intel nem erősítette meg, ha a hír igaz, a chipgyártó többféle viselhető eszközben is képviseltetni fogja magát megoldásaival a jövőben. Május végén például már egy Intel meghajtású okos póló bevezetéséről is hallhattunk.

Az Intel szerint elsősorban az egészségügyben, az építőiparban és a feldolgozóiparban lesz majd hasznosítható az új okoszsemüveg, hiszen ezeken a területeken az alkalmazottak a saját kezükkel, ugyanakkor külső információk alapján dolgoznak, utóbbiakat pedig a Glass hatékonyan közvetítheti számukra. Egyelőre sajnos nem tudni, hogy az új processzoron felül milyen újdonságok kerülnek a kütyübe, így még annak friss funkcióit sűrű homály fedi.

 

 

A vállalat képtelen volt kiaknázni a rohamosan fejlődő okostelefon-piacban rejlő lehetőségeket, mivel nem vezetett be riválisa, az ARM által licencelt processzorokat (miközben az okostelefonok zöme ARM-alapú CPU-k köré épül). A fejlesztésekkel is kissé elcsúsztak, s ezt jól mutatja, hogy egészen 2013-ig kellett várni az első mobilokba szánt, 4G LTE támogatást kínáló Intel lapkakészletre.

A friss trendek követése, a hordható eszközök frontján való nyomulás némileg kompenzálhatja az Intel mobilpiacon elkövetett hibáit. Kíváncsian várjuk, vajon beindul-e a cég szekere.

 

[Forrás: Engadget]

Vissza