Kistestvérrel érkezett a Sony Z3 az IFA-ra

Czipperer Dia - 2014. szeptember 4.

A Sony az idei IFA-ra is számos újdonságot hozott. Szinte minden területen bemutatott valamit, így a mobilszegmens sem maradhatott ki a sorból. A vállalat új zászlóshajó telefonja, az Xperia Z3 azonban nem egyedül érkezett: egy kompakt verzió is kísérte a készüléket.

Jócskán felcsigázták az emberek idegeit a tegnapi Sony bemutatón. A közel egy órás előadás felénél jutottak el oda, hogy végre leleplezzék a sokat emlegetett Sony mobilt, vagyis mobilokat: az Xperia Z3-at, és a kistesót, a Z3 Compactot.

Nem kísérte nagy csinnadratta a bemutatót, az okosórák után egy laza váltással máris belecsaptak a lecsóba. Kunimasa Suzuki, a Sony Mobile Communications elnök-vezérigazgatója belenyúlt a mellényzsebébe, és – már az órán a csuklóján – egyszerűen előkapta a telefont, a zászlóshajó mobilt. Itt nagyobb hatásszünet következett, lehet, hogy tapsot várt, mindenesetre néma csönd vagy feszült figyelem kísérte az előadást.
 

 

A szupervékony zászlóshajó

A dizájn kapcsán rögtön a "szupervékony" jelzőt kapta meg a telefon a maga 7,3 milliméteres vastagságával, és 2 milliméteres keretével: mérete pedig 146 x 72 x 7,3 milliméter és 152 gramm, kijelzője 5,2 hüvelykes, Gorilla Glass 3 védelemmel ellátott PS-LCD panel. Igaz, a világ legvékonyabbja címhez ez korántsem elég, viszont így is nagyon kecses, könnyed mobilt alkotott a Sony.
 


A külcsín kapcsán rögtön a színekre tértek rá. Mint kiderült, a hagyományos fekete és fehér színeken kívül még két további árnyalatban is kapható lesz a telefon: narancssárga és zöld borítással is elérhető lesz. A kompakt változat pedig hasonló, élénkebb, árnyalatokban érkezik.
 

Z3 színválaszték

 

Z3 Compact színválaszték

Ami mögötte van

A Sony egy kutatást végzett annak kapcsán, mi az, ami igazán fontos a felhasználóknak egy telefon esetében. Kiderült, hogy az akkumulátor élettartartama áll az első helyen, ezért a Z3-at ennek jegyében tervezték meg. Egy strapabíró készüléket alkottak, hiszen, ahogy Suzuki kiemelte, a mobil akár két napot is kibír egyetlen töltéssel. Erről egy 3100 mAh-es aksi gondoskodik.

A telefonok fedélzetén a legújabb Android 4.4.4 KitKat rendszer fut, meghajtásukról pedig egy négymagos, 2,5 Ghz órajelű Qualcomm Snapdragon 801-es processzor gondoskodik. Mindkét mobil 16 giga tárhelyet kapott, melyet akár 128 gigáig felturbózhatunk microSD kártyával.

Hangzás felsőfokon

A készülékekben a Hi-Res Audio technológia dolgozik. Azok a zenék, amelyek nem hi-res minőségben készültek, a Sony új, Z3-ban debütáló DSEE HX technológiája felskálázza (MP3 és az ACC fájlokat) a High-Resolution minőség közelébe. Ezen felül a Sony digitális zajszűrő technológiája is megtalálható a Z3 sorozatban. Az előlapon található sztereó hangszóró az S-Force Front Surround révén még tovább fokozza a zenék hangzását.

A legjobb kamera egy okostelefonban

20,7 megapixeles kamerát kapott az Xperia Z3 és kistestvére is, melyben egy 1/2.3” ExmorRS mobilszenzor és a BIONZ mobilfeldolgozó rendszer együttesen felel azért, hogy a képek élesek legyenek, és a videó minden apró részlete látszódjon. A főkamerával akár 4K felbontású fotók is készíthetők. A 25 milliméteres G Lens lencsék pedig a nagy látószögnek köszönhetően még szebb képeket garantálnak.

Az alacsony fényviszonyokban is helyt áll a kamera a világon elsőkét telefonban is megtalálható ISO 12800 érzékenységnek köszönhetően. A készülékek előlapi kamerájával pedig Full HD képeket lőhetünk 2,2 megapixeles felbontásban.


Vízálló modellek

Ahogy azt már a Sonytól megszokhattuk, mindkét készülék víz- és porálló lett. Az IP68 szabvány szerint édesvízben 1,5 méterig 30 percen keresztül bírják a gyűrődést.

PS4 koordinátorok

Jó hír, hogy az új modellek nem csak telefonként, hanem távirányítóként is megállják a helyüket. A felhasználók PS4 konzoljukat távolról vezérelhetik a készülékekkel (Remote Play), így a különféle játékokat is. Még a DUALSHOCK 4 vezeték nélküli kontrollert is használhatják játék közben. A PlayStation applikációval továbbá mások játékát is lehet követni, és akár le is tölthetnek vele.

Xperia Z3 Compact – a kistesó közelebbről

Kisebb méretben versenyez a felhasználók kegyeiért a Z3 Compact, kijelzőmérete ugyanis 4,6 hüvelyk (720 x 1280), méreteit tekintve pedig 8,6 milliméter vastag és 129 grammot nyom. A nagytestvérhez képest hasonló tudással rendelkezik a felszereltséget tekintve, mindössze a képernyő mérete és felbontása, az aksi ( 3100 vs. 2600 mAh), valamint a memória kapacitása (2 giga vs. 3 giga) tekintetében győzedelmeskedik a nagytesó.

Elérhetőség

Mindkét telefon ősszel kezdi meg hódító útján az európai piacon. A két készülék részletes specifikációja itt és itt tekinthető meg.

 

Xperia Z3

 

Xperia Z3 Compact

 

Nyitókép: pocketnow.com

Kulcsszavak: Sony, Xperia Z3
Vissza