Két új androidos mobil az Archos műhelyéből – 50b és 45c Platinum

Farkas Norman - 2014. augusztus 28.

A francia gyártó két középkategóriás Android 4.4 KitKat rendszerű készüléket mutatott be, melyek barátságos megjelenésükkel és kedvező árukkal arathatnak nagy sikert a vásárlók körében. Az újdonságokkal az IFA 2014 szakkiállítás látogatói találkozhatnak először élőben.

A többi kütyügyártóhoz hasonlóan a kedvező árú okostelefonjairól és táblagépeiről ismert Archos is buzgón készül a berlini IFA 2014 szakkiállításra, ahol a legújabb készülékeit tárja majd a látogatók elé. A cég előzetesen, amolyan beharangozás gyanánt leleplezte üdvöskéit, melyek technikai paramétereibe csak részben avatta be a nagyérdeműt.

Az új modellek között van egy Windows Phone 8.1 rendszerű okostelefon, melyről már tegnap beszámoltunk, de a gyártó androidos termékvonala is gazdagodott két új mobillal, melyek a középkategóriát képviselik.

A droid duó nagyobbik tagja az 50b Platinum nevet kapta. A 150 eurós, azaz cirka 48 ezer forintos kezdőárral piacra kerülő készülék működéséről egy négymagos, 1,3GHz-es MediaTek MT6582 processzor gondoskodik, amit 512MB RAM, Mali-400MP2 grafikus gyorsító, 4GB bővíthető belső tárhely, valamint 1900mAh kapacitású akkumulátor egészít ki. A dual SIM képességgel megáldott, Android 4.4 KitKat rendszert futtató telefon „arca” egy 5 hüvelykes, 960 x 540 pixel felbontású (qHD) IPS-LC kijelzőben manifesztálódik. Az 50b Platinum képalkotás frontján az erős középmezőny szintjét hozza: előlapján egy 1,3 megapixeles fényleső csücsül, hátoldalán pedig egy 8 megapixeles kamerát találunk.

 

 

45c Platinum néven érkezik a másik modell, melyben ugyanolyan processzort és ugyanakkora operatív tárat (RAM) találunk, mint nagytesójában, az 50b Platinumban. A 125 eurós (kb. 40 ezer forint) telefon emellett 4,5 hüvelykes, 854 x 480 pixel felbontású IPS kijelzőt, 1700mAh kapacitású aksit és 5 megapixeles hátlapi kamerát tudhat magáénak, fedélzetén pedig az Android 4.4 KitKat verziója fut.



 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza