„Keret nélküli” mobilokkal újít a Sharp – Aquos Crystal és Crystal X

Czipperer Dia - 2014. augusztus 20.

A Sharpot főként a háztartási készülékeiről ismerjük, inkább a TV-k, mikrohullámú sütők kapcsán merül fel a neve. Ám a gyártó már az okostelefonok vilgába is belekóstolt, és úgy tűnik, nap új a nap alatt: a japán gyártó ugyanis nem akármilyen mobilokkal rukkolt elő.

A japán technológiai vállalat, a Sharp bemutatta két új okostelefonját, melyek az Aquos Crystal és a Crystal X nevet viselik. A készülékek egyike nemsokára Amerikában, a Sprint kínálatában is kapható lesz.

A két készülékről eddig nem lehetett korábban hallani, és a bejelentés időpontjától sem volt hangos a sajtó. A két telefon szép csendben érkezett meg.

A telefonok legfőbb jellegzetessége a dizájn, mely abban áll, hogy szinte keret nélküli kialakítást kaptak. A vékony káva nem csak jobban mutat, hanem masszív is. A hangrendszer sem utolsó, hiszen Harman Kardon gyártmányról van szó.
 

 

Aquos Crystal

A külső kicsit csalóka, ugyanis a Crystal esetében nem egy csúcsmobilt takar, csupán egy középkategóriás mobilt rejt a köntös. A készülék lelke egy 1,2 Ghz órajelű Snapdragon 400-as processzor, fedélzetén pedig Android 4.4.2 KitKat rendszer teljesít szolgálatot. Tárhely tekintetében nincs eleresztve a dizájnmobil, mindössze 8 gigát kapott (microSD-vel bővíthető), RAM tekintetében pedig 1,5 giga jutott neki. A kamerája sem a csúcsok csúcsa: 8 megapixeles hátlapi és 1,2 megapixeles előlapi fénylesővel látták el. A telefont 2040 mAh-es aksival szerelték fel.

A LTE-képes mobil Japánban és Amerikában lesz kapható, a SoftBank és a Sprint kínálatában augusztus 29-től.

A csúcskategória – Aquos Crystal X

A prémium külső jelen esetben csúcsmobilt takar. Az Aquos Crystal X modell valóban a felsőkategóriában versenyez a felhasználók kegyeiért. Az 5,5 hüvelykes, Full HD megjelenítővel felszerelt mobilt már combosabb, 2,3 GHz órajelű Snapdragon 801-es processzor hajtja, tárhelye pedig 32 gigára rúg, ám ez még tovább növelhető microSD-vel. A kamera is ütősebb: 13 megapixeles. Az ütősebb felszereltséghez pedig jobb aksi is dukál: 2610 mAh-es telepet kapott.

A szintén LTE-képes mobil 2 giga memóriával rendelkezik. Rossz hír azonban, hogy ez a verzió egyelőre csak Japánban lesz elérhető decembertől.
 

 

 

 

 

Forrás: Techradar.com, GSMArena.com

Vissza