6L névre hallgat majd a nagykijelzős iPhone modell?

Czipperer Dia - 2014. augusztus 18.

Szinte már nyílt titok, hogy két új iPhone is lapul az Apple háza táján: egy 4,7 és egy 5,5 hüvelykes modellről szólnak a hírek. A névválasztás azonban eltér az eddig megszokottól, ugyanis a nagyobb megjelenítővel felvértezett készülék az iPhone 6L nevet viselheti.

A hongkongi Apple Daily posztolt képeket az új iPhone-okról (lásd a képen). Bár a fotókon nem vehető ki egyik modell neve sem, az oldal szerint a nagyobbik telefon az iPhone 6L nevet viseli, a kisebb modellt pedig iPhone 6 névre keresztelték. Azt nem lehet tudni, honnan vélik tudni a neveket.

A portál a készülékek akkumulátorának kapacitásáról is ír, mely szerint a 6L-t 2915 mAh-es, a 4,7-es modellt pedig 1810 mAh-es aksival látták el. Összehasonlításképpen, az iPhone 5S készülék akkumulátora 1560 mAh-es.
 


Az új iPhone-ok nem csak jobb felszereltséggel rendelkeznek majd, mint elődeik, hanem új rendszerrel – az iOS 8-cal a fedélzetükön – érkeznek. A zafírkristállyal védett kijelző mellett gyorsabb chipet is kapnak a telefonok. Ha minden igaz, szeptember 9-én tartja az Apple hivatalos sajtóeseményét, ahol az új üdvöskék is bemutatkoznak. Addig pedig érdemes minden pletykát, hírfoszlányt fenntartással kezelni.

 

 

 

Forrás: Mashable.com 

Kulcsszavak: Apple, iOS 8, iPhone 6
Vissza