Divattervező Pályázatot hirdet a Lenovo

Kütyü Magazin - 2014. május 7.

A Lenovo hisz az egyéni teljesítményben, valamint abban, hogy a technológia mindennnapjaink szerves részeként nélkülözhetetlen tényezője az álmok megvalósításának. Jelszavuk: For Those Who Do, vagyis elismerik a különleges és tettre kész alkotókat és tehetségeket.

A világ legnagyobb PC gyártó vállalata kiemelten foglalkozik a tehetséggondozással, idén a divat került előtérbe, ennek keretén belül hirdeti meg Divattervező Pályázatát, amelyre olyan tehetséges pályakezdő divattervezők jelentkezését várja, akik még nem mutatták be kollekciójukat a nagyközönség számára, viszont éreznek magukban ambíciót és kitartást, hogy bemutassák Magyarország egyik legnagyobb divatshowján a technológia és a Lenovo által inspirált kapszula kollekciójukat.

A tervezők három teljes szettből álló, a Lenovo és a technológia inspirálta mini kollekcióval – ruhával és/vagy kiegészítővel -  nevezhetnek egyénileg vagy csoportban. A pályázatra készített ruhákat 2014. június 30-ig a One Fashion Showroomjába kell eljuttatni személyesen vagy elküldeni bemutatkozó levéllel. Cím: 1092, Budapest, Ráday utca 9, valamint regiszrálni a lenovo@lewispr.com e-mail címen.

 

 

A beérkezett pályázatokat neves szakmai zsűri bírálja el, Liptai Lívia, az Elle főszerkesztője, Szegedi Kata, divattervező, Gönczy Andrea, stylist és az Elle divatszerkesztője, Décsi Juli, a One Fashion társalapító tagja és Lukács Anita, a Lenovo ügyvezetője bírálja el és választja ki a legjobbnak ítélt 10 kollekciót, amelyek felkerülnek a Lenovo Magyarország hivatalos Facebook oldalára. A második fordulóba jutott tíz pályázat közül a legjobb négyet a szakmai zsűri választja ki, az ötödik pályázó pedig közönségszavazás által kerül a nyertes tervezők közé. Végül a legjobb öt pályázó szettjei ősszel kerülnek bemutatásra Magyarország egyik legnagyobb divat eseményének keretén belül.

A TOP5 tervező nyereménye:

• A nyertesek bemutathatják saját kollekciójukat az októberi ELLE magazinban, valamint bemutatkozási lehetőséget kapnak az októberben megrendezésre kerülő Marie Claire Fashion Days-en.
• Továbbá a nyertes tervezőknek fél éven át ingyenes kiállítási lehetőséget biztosít a showroomjában és webshopján a One Fashion.

A zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkát a Lenovo techológiai eszközzel támogatja.

A pályázat részleteit, többek között a hozzá kapcsolódó legfontosabb dátumokat és a pályázati feltételeket a következő oldalon találod.

 

Vissza