Hamis appokat távolítottak el a Windows Phone Áruházból

Czipperer Dia - 2014. április 1.

A Microsoft hat hamis alkalmazást is eltávolított a Windows Phone áruházból a hétvégén. Az appokat a Google, Inc publikálta, nem pedig a hivatalos Google Inc.

A Microsoft szombaton összesen hat hamis Google alkalmazást távolított el a Windows Phone Store-ból: a Hangouts, a Google Voice, a Google Search, a Google+, a Maps és a Gmail appoknek álcázott programokat. Mindegyik 1,99 dollárba került.

Mint kiderült, a Google, Inc tette közzé ezeket a hivatalos Google Inc. helyett. Jelenleg az egyedüli program, amelyet a Google kínál a Windows Phone Store-ban, az a Google Search keresőalkalmazás.

 

 

 

A Microsoft elmondta a The Next Webnek, hogy számos olyan alkalmazást eltávolítottak már, amely megsérti az irányelveket a félrevezető tájékoztatás révén, mint például a mostani esetben, amikor az alkalmazások megpróbálták hamisítani a kiadó azonosítóját.

Mindez azután történt, hogy a Google hivatalosan is bejelentette, hogy szolgáltatásai támogatják a Windows Phone rendszert, így a fejlesztők számára több új API is elérhető. Ezt használták ki azok a fejelsztők, akik a Google neve mögé bújva akartak hasznot kovácsolni alkalmazásaikból.

A Microsoft lehetőséget kínál a fejlesztők számára is, ha valamilyen gyanús alkalmazást észlelnek, jelenthetik azt a reportapp@microsoft.com címen, hiszen sajnos egyre többen próbálkoznak hasonló megoldással.

 

Forrás: TheNextWeb.com

Vissza