Az LG L Series III mobiljai az MWC-n – L90, L70 és L40

Kütyü Magazin - 2014. február 27.

Ahogy vártuk, a kisebbik dél-koreai gyártó a Mobile World Congressen is a nagyközönség elé tárta a divatos L Series család harmadik generációját. Az L40, L70 és L90 készülékek dizájnjukat tekintve több elemet örököltek a G sorozat tagjaitól, de hardveres és szoftveres fonton is több újdonsággal szolgálnak.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, az LG korábban bemutatta az L Series III készülékeket, melyek vonzó áron kínálnak megnyerő külsőt, friss Android operációs rendszert és korrekt tudást. A gyártó természetesen az barcelonai Mobile Wolrd Congressre is magával vitte az újdonságokat, hogy megcsodálhassa őket a nagyközönség.

Az L40, L70 és L90 nevű modellek remek választást jelenthetnek azon felhasználók számára, akik kedvező áron szertnének egy stílusos és okos, Android 4.4 KitKat rendszerű mobiltelefonhoz jutni. A trió mellett szól az is, hogy az LG három színben elérhetővé tesz minden készülékhez egy úgynevezett Quick Cover tokot, amely nemcsak védelmet nyújt a karcolások és ütések ellen, hanem jól is néz ki, plusz a fedélen kialakított ablakszerű nyíláson keresztül anélkül tájékozódhatunk például az aktuális időről vagy a hívó fél kilétéről, hogy kinyitnánk magát a tokot.

Egyelőre sajnos nincs infó a telefonok várható áráról és megjelenésük pontos időpontjáról, de amint lesz fejlemény az ügyben, szólunk róla.

 

 

A készülékek főbb jellemzői a következők:

L90

-  Processzor: 1,2 GHz-es, négymagos

-  Kijelző: 4,7 hüvelykes (10,9 cm) IPS-kijelző, qHD (960 x 540)

-  Memória: 8 GB / 1 GB RAM

-  Kamera: (hátlapi) 8 / (előlapi) 1,3 megapixeles

-  Akkumulátor: 2540 mAh (cserélhető)

-  Operációs rendszer: Android 4.4 KitKat

-  Méret: 131,6 x 66,0 x 9,7 mm

-  Hálózat: 3G (HSPA + 21 Mbps)

 

L70

-  Processzor: 1,2 GHz-es, kétmagos

-  Kijelző: 4,5 hüvelykes (10,9 cm) IPS-kijelző (800 x 400)

-  Memória: 4 GB / 1 GB RAM

-  Kamera: (hátlapi) 8 vagy 5 megapixeles / VGA – a különböző országokban eltérő lehet

-  Akkumulátor: 2100 mAh (cserélhető)

-  Operációs rendszer: Android 4.4 KitKat

-  Méret: 127,2 x 66,8 x 9,5 mm

-  Hálózat: 3G (HSPA + 21 Mbps)

 

L40

-  Processzor: 1,2 GHz-es, kétmagos

-  Kijelző: 3,5 hüvelykes (480 x 320)

-  Memória: 4 GB / 512 MB RAM

-  Kamera: (hátlapi) 3 megapixeles  

-  Akkumulátor: 1700 mAh vagy 1540 mAh (cserélhető) – a különböző országokban eltérő lehet

-  Operációs rendszer: Android 4.4 KitKat

-  Méret: 109,4 x 59,0 x 11,9 mm

-  Hálózat: 3G (HSDPA + 14,4 Mbps)

 

Az LG közzétett egy érdekes, a telefonok formatervezését bemutató videót, amely alant tekinthető meg. Az L Series III készülékekhez kapcsolódó sajtóközleményt a következő oldalon találod.

 

Vissza