Lencsevégen a Galaxy S5 doboza – kiderült, mit tud a csúcsmobil

Farkas Norman - 2014. február 13.

A Samsung idei zászlóshajójával foglalkozó holland weboldalon bukkant fel az a fotó, amelyiken állítólag a Galaxy S5 doboza, pontosabban annak egy részlete látható. A kép érdekesebb, mint gondolnánk, ugyanis leleplezi a jövevény teljes hardveres tudását.

A holland SamsungGalaxyS5.nl oldalon jelent meg az alant látható fotó, amely több Galaxy S5-tel kapcsolatos merész pletykát cáfol meg, a kevésbé elrugaszkodott mendemondáknak viszont némi hitelt kölcsönöz.

A képen állítólag a Mobile World Congress során bemutatkozó Galaxy S5 doboza, illetve annak egy bizonyos – a készülék specifikációját taglaló – része látható. Bár korábban már megerősítést nyert a biometrikus szenzor jelenléte, nem utal rá a tudáslista, ugyanakkor egyértelműen kiderül belőle, hogy az S5 hardveregyüttesét LTE és GPS modulok, 2,5GHz-es négymagos processzor, 3GB RAM, valamint 5,25 hüvelykes, QHD (2560 x 1440 pixel) felbontású AMOLED érintőkijelző és 3000mAh kapacitású akkumulátor alkotja.

Mivel a fotó eredete bizonytalan, hiba lenne készpénznek venni az általa közvetített infókat, de meg kell hagyni, hogy egészen valószerű konfigurációt jósol a Galaxy S sorozat idei tagjának.

 

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza