Áprilisban érkezik a Nexus 8?

Farkas Norman - 2014. február 11.

A friss pletykák szerint bő két hónap múlva jelenhet meg a Google és az LG által közösen fejlesztett, nyolchüvelykes Nexus táblagép, amely kiváló választás lehet azok számára, akik egyfajta átmenetet keresnek a 10 és 7 colos modellek között.

A korábbi mendemondák között még akadt némi ellentmondás azzal kapcsolatban, hogy a Google következő Nexus táblagépét vajon az ASUS vagy az LG gyártja-e, ám később kiderült, hogy a dél-koreai vállalat műhelyében készül a nyolchüvelykes, G Pad 8.3 alapjaira építkező jövevény.

A DigiTimes értesülései szerint már nem is kell olyan sokat várni a Nexus 8 nevű gép érkezésére, ugyanis már április végén megjelenhet a piacon. Hogy pontosan honnan származik az oldal infója, nem tudni, ezért érdemes azt némi fenntartással kezelni.

Vajon miért döntött úgy a Google, hogy egy nyolchüvelykes tablettel bővíti a Nexus modellek körét? Nos, a keresőóriás nyilván észrevette, hogy a hétcolos készülékek frontján erős konkurenciával kell megküzdenie, hiszen a Nexus 7 után sorra jelentek meg a hasonló tudású filléres tabletek. A Nexus 8 mellett szól az is, hogy sok felhasználó számára a 7 hüvelyk túl kicsi, a 10 pedig már túl nagy, azaz egyfajta átmenetet keresnek a kettő között.

 

A kép csak illusztráció!


 

 [Forrás: Übergizmo]

Vissza