A HTC is belekóstol a hordható kütyük világába

Czipperer Dia - 2014. február 7.

Már tavaly felröppentek a hírek, hogy a HTC hordható eszközökkel rukkolna elő idén. A Bloomberg interjúra alapján a pletykák igaznak bizonyulnak, és a vállalat már az ünnepi szezonban piacra dobja újdonságait.

Chang Chialin, a vállalat pénzügyi igazgatója és értékesítési vezetője és  Cher Wang, a HTC társalapítója és elnöke egy Bloombernek adott interjúban beszéltek a vállalat terveiről.

Wang kifejtette, hogy a HTC már sok évvel ezelőtt elkezdett az okosórák és a hordható eszközök felé „kacsintgatni. Azt is hozzátette, hisznek abban, hogy sikerült megoldaniuk az akkumulátor és az LCD kijelző problémákat.

Korábban ugyanis az aksik alacsony kapacitása, valamint a kijelzők nagy fogyasztása akadályozta őket abban, hogy megfelelő eszközöket tervezzenek. Úgy tűnik, a helyzet sokat változott, és a HTC lát lehetőséget arra, hogy ők is belekóstoljanak ebbe a szegmensbe. Egyelőre pontosabb információkat nem lehet tudni a készülő eszközökről, így azt sem, hogy óra, okoskarkötő vagy éppen szemüveg készül-e a HTC háza táján.

Chialin elmondta, hogy optimisták a 2014-es évet illetően. Wang hozzátette, hogy még ebben az évben, a karácsonyi időszakban elérhetőek lesznek a saját tervezésű hordható eszközök – sok évi fejlesztés és technikai kihívás után.

Arról is beszélt, hogy eddig nem fordítottak túl nagy hangsúlyt a marketingnek, ami szerinte nem igazán jó. Most már viszont számos módja van, hogy elérjék a célközönséget, és mindezt okosan kell csinálni.

 

Forrás: Bloomberg.com

Vissza