Elindult a Pebble appstore

Czipperer Dia - 2014. február 4.

A Pebble okos karóra iOS és Android készülékekkel is működik, a hozzá készült szoftverek pedig már elérhetők egy, külön az órának készült alkalmazásboltban, mely a telefonra telepített applikációval érhető el..

Korábban már beszámoltunk a Pebble okos karóra új generációjáról, a Pebble Steelről, amely az idei CES-en mutatkozott be. Már akkor szó volt róla, hogy az órához készült programok egy saját piactéren lesznek majd elérhetők.

A Pebble saját blogposztban számolt be az alkalmazás-áruház indulásáról, ahol már több mint ezer applikáció található hat különböző kategóriában: napi, eszköz és kiegészítő, értesítések, fitness, játékok és vezérlők (távirányító). Egyelőre minden itt elérhető app ingyenes, ám a felhasználók maximum nyolc különböző elemet telepíthetnek az órára.
 


Az áruházban Android és iOS alkalmazások egyaránt vannak, amelyeket közvetlenül a telefonról tölthetnek le az óratulajdonosok. Eddig a különféle appokat, megjelenéseket a userek egyéb oldalakon, mint például MyPebbleFacesen érhették el, ahol eddig 3 millióra rúg a letöltések száma.

A Pebble új iOS alkalmazásában (amely az első generációs modellel is kompatibilis) már az appstore is benne van, vagyis ennek telepítésével a piactér is töltődik a készülékre. Az app elérhető az iTuneson. Az Android alkalmazás még jelenleg béta verzióban van, ez egyelőre a fejlesztők számára érhető el.

 

Forrás: Mashable.com, Pebble blog

Vissza