Meizu MX3 – Ubuntu rendszerrel is

Farkas Norman - 2014. január 20.

A Meizu oroszországi részlege megerősítette, hogy az MX3-ból készül egy Ubuntu-alapú kiadás is. A Canonical mobil rendszere lehet a kínai gyártó belépője az Egyesült Államok piacára.

Úgy tűnik, a korábbi pletyka nem volt alaptalan, miszerint a Meizu együttműködésre lép a Canonicallal, s egy Ubuntu rendszerű készüléken dolgozik. A kínai gyártó oroszországi részlege ugyanis megerősítette, hogy készül az MX3 Ubuntu-alapú verziója, mely a készülék Androidra épülő Flyme ROM-mal telepített kiadásával együtt kerül majd piacra.

Elképzelhető, hogy az Ubuntu mobil változatát futtató Meizu MX3 lesz a cég első okostelefonja, mellyel szerencsét próbál az Egyesült Államok piacán – azaz a Canonical rendszere egyfajta belépőt jelenthet számára Amerikába. Ez persze csak a kezdet, hiszen akár még ebben az évben bemutatkozhat a Meizu MX4 is, mely még erősebb hardverrel ötvözheti az Ubuntuban rejlő lehetőségeket.

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza