Windows Phone „Blue” – a kijelzőbe költözhetnek a vezérlőgombok

Farkas Norman - 2013. december 16.

A Windows Phone platform következő generációja, a „Blue” már támogatni fogja a kijelzőbe integrált vezérlőgombokat, így a készülékgyártók elhagyhatják a kapacitív kezelőszervek használatát. Az Android esetében már a 4.0 Ice Cream Sandwich premierjekor adott volt ez a megoldás, 2011-ben.

Az @EVleaks jóvoltából fény derült a Windows Phone „Blue” egy újabb, eddig csak pletykákból hallott funkciójára. A kijelzőbe ágyazott vezérlőgombok támogatásáról van szó, aminek köszönhetően eltűnhetnek a megjelenítő alatt elhelyezett kapacitív érintőgombok. Ez a megoldás csak a Microsoft mobil platformján számít igazi újdonságnak, hiszen az Androidban már cirka két éve jelen van.

Érdekesség, hogy a kapacitív gombok elhagyásával, azaz a kezelőszervek kijelzőbe költözésével lehetőség nyílik arra, hogy az Android rendszer köré épülő készülékekből hardveres változtatás nélkül Windows Phone alapú kiadás is szülessen. Ez nem minden, hiszen ha számításba vesszük a korábbi pletykát, ami szerint a terjedés felgyorsítása érdekében a Windows Phone hamarosan ingyenes lesz, kevés fantáziával is könnyen elképzelhetjük, ahogy ellepik a piacot a buzgó kínai gyártók olcsó WP mobiljai – mivel az Androidhoz hasonlóan egy fillért sem kell fizetniük a rendszerért.

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza