Google atombomba: kombinált Core, Spam és HCU algoritmus frissítés egyszerre

Kütyü Magazin, 2024. március 6. 10:26

A Google a tegnapi napon bejelentette, hogy több intézkedést is bevezet, amelyek célja a keresési eredmények minőségének javítása.

Először is a Google útjára bocsátotta a 2024 márciusi alap-algoritmus frissítést.

Másodsorban a Gogle számos spamfrissítést is elindított (2024 márciusi spam-algofrissítés néven).

Végül a Google Hasznos Tartalmi algoritmusa (Helpful Content Algoritmus) bekerült a Core, azaz általános rangsorolási rendszerébe.

Ezen túl a Google bejelentett több új és frissített spam-politikát, amelyek érvényesítését automatizált algoritmusok és manuális intézkedések révén kezdi meg.

2024 március Alap-algoritmus frissítés – nagyobb, mint a korábbiak

A Google bejelentette, hogy útjára engedte az idei év első Core, azaz alap-algoritmus-frissítését. Az Alap-algoritmus vagy Core, a Google alapvető rangsorolási rendszere, erről itt olvashatsz többet.

Elizabeth Tucker, a Google termékigazgatója, a Search Engine Land-nek elmondta, hogy a frissítés segíteni fog a Google Keresésben található nem hasznos tartalmak 40%-os csökkentésében.

„Arra számítunk, hogy ez a frissítés, összeadva korábbi erőfeszítéseinkkel, kollektíven 40%-kal fogja csökkenteni a keresési eredményekben található alacsony minőségű, nem eredeti tartalmakat” – mondta el Tucker.

A 2024 Core frissítés várhatóan egy hónapig tart majd, és ezen időszak alatt több rangsorolási rendszer kerül bevezetésre és frissítésre. A korábbi években az alapalgoritmusok lefutási ideje maximum két hét volt, ez is mutatja a mostani frissítés rendkívüliségét.

Ez a frissítés, ellentétben néhány korábbi alap-algoritmus frissítéssel, a Google alap rangsorolási rendszerének több összetevőjének javítását is magában foglalja. Mivel ez a márciusi Core frissítés több rendszert is érint, a Google a következő hetekben frissítéseket fog kiadni ezekre a rendszerekre.

Ez is teljes újdonság, hogy a Google bejelenti, hogy több rendszere frissül párhuzamosan – erre sem volt példa korábban.

A 2024 márciusi Core frissítés „összetettebb frissítés, mint a szokásos Core frissítéseink” – mondta Chris Nelson a Google Keresési Minőségi csapatából. A Google „változtatásokat hajtott végre több fő rendszeren” – tette hozzá.

Mivel a Google több fő rendszert frissít, „több rangsorolási ingadozás várható, mint egy szokásos Core frissítésnél, ahogy a különböző rendszerek teljesen frissülnek és egymást erősítik” – tette hozzá Nelson.

A Google szerint ez a frissítés finomította, hogy hogyan miként ismeri fel azokat a weboldalakat, amelyek „nem hasznosak, rossz felhasználói élményt nyújtanak vagy úgy tűnik, mintha inkább a keresőmotorok számára, és nem az emberek számára készültek volna.” Ez „magában foglalhat olyan oldalakat, amelyek elsősorban nagyon specifikus keresési lekérdezéseknek megfelelően készültek” – tette hozzá a Google.

 

Pixabay

 

A Hasznos Tartalom Algoritmus a Core-rendszer része lett

A Google mostantól kezdve nem fogja jelezni, ha a Hasznos Tartalom Algoritmus frissül, mivel azt beleolvasztották a Google Alap-algoritmusába (bővebben a Helpful Content algoritmusról)

Remélhetőleg azok az oldalak, amelyek az utolsó ilyen frissítés (2023 szeptember) során hátrasorolást kaptak, most változást tapasztalnak majd.

Egyelőre nem világos, de úgy tűnik, hogy a mostani alap-algoritmus frissítés során tulajdonképpen a Hasznos Tartalom Algoritmus is frissül majd – legalábbis erre utalnak a Google szóvivőjének mondata.

2024 március spam algoritmus frissítés

A Google azt is bejelentette, hogy több spam algoritmus is frissül majd illetve a spam-politika is változik a március Core frissítéssel összhangban.

Kettő ezen új spam frissítések közül már ezen a héten lefut és automatikus és manuális büntetéseket eredményez majd. Az un. „site reputation abuse spam” algoritmus május 5-én lép majd életbe.

Scaled content abuse search spam – tömeges tartalom spam

A tömegesen előállított tartalommal való visszaélésre vonatkozó spam-frissítés, egy a régi „spam automatikusan generált tartalom” szabályzathoz csatlakozik, amely most már nem csak a „spam automatikusan generált tartalmat” foglalja magában, hanem bármilyen módszert, amely tartalmat állít elő nagy mennyiségben a keresésben való rangsorolás céljából.

A Google azt mondta, hogy tartalom előállítása nagy mennyiségben a keresési rangsor javítása érdekében – akár automatizálással, emberekkel vagy ezek kombinációjával – ellentétes az irányelveivel.

„Ez lehetővé teszi számunkra, hogy több olyan típusú tartalomra vonatkozóan tegyünk intézkedéseket, amelyek kevés vagy semmilyen értéket nem hoznak létre nagy mennyiségben, mint például azok az oldalak, amelyek azt állítják, hogy választ adnak a népszerű keresésekre, de nem tudnak hasznos tartalmat szolgáltatni” – írta a Google.

A Google konkrét példát is hozott arra, hogy milyen oldalak ellen lépnek fel. Például olyan oldalak, amelyek gyakori kérdésekre ígérnek választ, de valójában az adott tartalomban nem található válasz a kérdésre.

„Hosszú ideje fennálló spam-szabályzatunk az volt, hogy az automatizálás használata, beleértve a generatív AI-t is, spam, ha az elsődleges cél a Keresési eredmények manipulálása. Az aktualizált szabályzat ugyanazon elv alapján készült, mint korábbi szabályzatunk, és ugyanazon szellemiségű. Kibővítettük, hogy figyelembe vegye a bonyolultabb méretezett tartalomkészítési módszereket, ahol nem mindig egyértelmű, hogy az alacsony minőségű tartalmat kizárólag automatizálással hozták-e létre.”

„Új szabályzatunk célja, hogy az emberek világosabban lássák, hogy a tartalom nagy mennyiségben való előállítása visszaélésszerű, ha a keresési rangsorok manipulálása céljából történik, és ez akkor is érvényes, ha automatizálás vagy emberek állították elő a tartalmat.” – mondta el Tucker.

A Google ezen a héten kezd el lépéseket tenni a méretezett tartalommal való visszaélés ellen, mind algoritmikus spam-rendszereken, mind kézi intézkedések révén.

Vélhetően ez az intézkedés a tömegesen megjelenő AI által előállított gyenge spam jellegű tartalmakat célozza majd meg.

 

Freepik 

 

Lejárt domainekkel való visszaélés

Az „lejárt domainekkel való visszaélés” – a lejárt domainnevek megvásárlásának és azok újrafelhasználásának gyakorlata az „alacsony minőségű tartalom keresési rangsorának javítása” szándékával – mostantól spamnek minősül, mondta Tucker.

Ez a technika megpróbálhatja becsapni a felhasználókat, hogy azt higgyék, egy domain új tartalma része az előző oldalnak, amikor ez nem feltétlenül van így.

Ez egy konkrét és világos üzenet a tartalomkészítőknek, hogy ne vásároljanak lejárt domainneveket azzal a szándékkal, hogy ezeket a domaineket újrahasznosítva célozzák a Google Keresésben való rangsorolást.

A Google ezen a héten kezd el lépéseket tenni az elévült domainekkel való visszaélés ellen, mind algoritmikus spam-rendszereken, mind kézi intézkedések révén.

Erre nagyon kíváncsi leszek, mert Magyarországon több mint 10 éve használjuk már ezeket a domaineket, bár elsősorban linképítési célra, míg a a Google nyilatkozata alapján itt inkább arról van szó, amikor ezek a domaineket rangsoroltatási célból szerzik meg. Kérdés, hogy a hazai PR cikkes oldalak linkerejét érinteni fogja-e ez a frissítés?

Parazita SEO ellen fellépés

A Google bevezetett egy új szabályzatot az „oldalhírnév-visszaélésre”, amelyet néhány SEO szakember „Parazita SEO”-nak hív, ahol harmadik felek által biztosított alacsony minőségű tartalmat harmadik fél oldalai hostolják, hogy hasznot húzzanak azoknak a harmadik felek weboldalainak rangsorolási erejéből.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hiteles erős márkaoldalakon, vagy hírportálokon teszünk közzé tartalmat, annak érdekében, hogy ezek segítségével uraljuk le a találati listát bizonyos kifejezésekre.

Ez a technika Magyarországon nem igazán terjedt el, nálunk elsősorban linképítési és nem rangsoroltatási célból jelennek meg ilyen jellegű cikkek a nagy hazai oldalakon.

„Az ilyen tartalom magas rangsorolása a Keresésben összezavarhatja vagy félrevezetheti a látogatókat, akiknek teljesen más elvárásaik lehetnek egy adott weboldalon található tartalommal kapcsolatban” – tette hozzá a Google.

Ez az új szabályzat tisztázza, hogy a „főként rangsorolási célokból készült harmadik féltől származó tartalmat, amelyet egy weboldal tulajdonosának szoros felügyelete nélkül készítettek, spamnek tekintik.”

Azonban ez az új szabályzat nem tekinti minden harmadik féltől származó tartalmat szabályszegésnek. A Google azt mondta, „csak azokat, amelyek ellenőrzés nélkül vannak közzétéve, és amelyek célja a Keresési rangsorok manipulálása.”

A Google két hónap türelmi időt ad és május 5-én kezdi meg a fellépést az ilyen spam ellen.

Összefoglaló

Amikor azt mondtam, hogy a Google ledobta az atombombát nem túloztam, soha nem volt még hasonló, amikor ennyi algorimus frissítés indulna párhuzamosan, ráadásul úgy, hogy a mostani Core frissítés a Google szerint is sokkal jelentősebb lesz mint a korábbiak.

Ez a párhuzamos indítás teljesen lehetetlenné teszi majd feltárni az okokat, hogy egy-egy weboldal miért esett vissza? Mert újraregisztrált domainekről voltak linkjei, mert sok volt rajta a nem hasznos tartalom, mert valamilyen Core-alrendszer érintette?

A mostani bejelentések egy-egy része jól lehatárolható SEO-visszaélésre kíván választ adni, de a Core nagy léptékű frissítése ezeknél sokkal fontosabb, és biztos vagyok benne, hogy a gépi tanulás és az AI komoly szerepet játszik ezekben a nagy léptékű frissítésekben.

Akárhogy is érdemes a következő 1 hónapban alaposan figyelni a weboldalad helyezését, mert komoly mozgások várhatóak a találati listán.

 

Szerző: Szuhi Attila

Forrás: ite.hu/google-atombomba-itt-az-integralt-core-algoritmus-frissites/