Gauss: új mesterséges intelligenciát fejleszt a Samsung

Kütyü Magazin, 2023. november 17. 12:42

A Samsung bemutatta legújabb mesterségesintelligencia-alapú fejlesztését, a Gausst. A vállalat a szöuli Samsung AI Forum 2023 konferencián számolt be a generatív mesterséges intelligencia (MI) és az informatika területén elért kutatási eredményeiről. A generatív MI-technológia rendkívüli ütemű fejlődése paradigmaváltást hozhat a munka és a mindennapi élet területén.

„Az utóbbi időben a generatív mesterséges intelligencia a figyelem középpontjába került, mivel ez a technológia új megoldásokat jelenthet számunkra, és segítségével áthidalhatjuk a régóta fennálló kihívásokat is. Ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb szükség van a mesterséges intelligencia biztonságával, megbízhatóságával és fenntarthatóságával kapcsolatos alapos kutatásokra – mondta Kye Hyun Kyung, a Samsung Készülékmegoldások üzletágának elnöke és vezetője. – A Samsung AI Forum, ahol a szakértők a világ minden tájáról gyűltek össze, nagyszerű platform arra, hogy megvitassuk, hogyan teremthetünk egy biztonságosabb, élhetőbb jövőt a mesterséges intelligencia és a félvezetők segítségével.”

Idén novemberben több mint ezer résztvevő – köztük vezető akadémikusok, iparági szakértők, kutatók és diákok – jelenlétében vitatták és osztották meg a tudományos élet MI-szakértői a mesterséges intelligencián alapuló legújabb technológiai trendeket a Samsung Research és a Samsung Advanced Institute of Technology 2017 óta megrendezett konferenciáján.

 

 

A generatív mesterséges intelligencia térhódítása

„Folytatjuk kijelölt utunkat az iparág és a tudományos élet fejlesztése érdekében, és különböző szereplőkkel működünk együtt a generatív mesterséges intelligencia kutatásában” – mondta Daehyun Kim, a Samsung Research nemzetközi mesterséges intelligencia központjának ügyvezető alelnöke. 

A generatív mesterséges intelligencia és a kommunikáció kapcsolatában három főbb téma került középpontba: a nagy nyelvi modellek (LLM)*, az azok reneszánszát elhozó új paradigmák, valamint a multimodális, beszédalapú mesterséges intelligencia új irányai. A nagy nyelvi modellek nemcsak folyamatos kihívások elé állítják a kutatókat, hanem paradigmaváltást is előidézhetnek a mesterséges intelligencia világában – számoltak be róla a mesterséges intelligencia kutatásával és telepítésével foglalkozó OpenAI vállalat kutatói. A szakmai fórumon Hongsuck Seo, a Koreai Egyetem professzora egy olyan multimodális mesterséges intelligenciát vázolt fel, amely a különböző adattípusokat – a szövegeket és a képeket – párhuzamosan dolgozza fel.

A Gauss modell

A konferencián a Samsung által bemutatott mesterséges intelligencia három különböző modellt (Samsung Gauss Language, Samsung Gauss Code, Samsung Gauss Image) foglal magába, amely megkönnyítheti a kommunikációval, a kódolással és a képszerkesztéssel kapcsolatos műveleteket. A mesterséges intelligencia a legendás és világhírű matematikusról, Carl Friedrich Gaussról kapta nevét, aki megalkotta a normális eloszlás elméletét, amely a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia alapját képezi. 

A névválasztás emellett tükrözi a vállalat mesterséges intelligenciával kapcsolatos hosszútávú vízióját, amely a világ jelenségeiből és tudásából merít annak érdekében, hogy a technológia erejével a felhasználók az élet legtöbb területén megkönnyíthessék mindennapjaikat a jövőben.

 

 

Samsung Gauss Language, Code, Image

A Samsung Gauss Language egy olyan generatív nyelvi modellt takar, amely növelheti a munka hatékonyságát olyan kommunikációalapú feladatok ellátása során, mint például az e-mailek megírása, a dokumentumok összefoglalása vagy egy adott tartalom nyelvi fordítása. A Samsung Gauss Language modellel rendelkező készülékek esetében a felhasználók még intelligensebben vezérelhetik majd eszközeiket.

A Samsung Gauss Code és az azon alapuló kódolási segéd (code.i) elsősorban házon belüli szoftverfejlesztésre szolgál, hogy a fejlesztők könnyebben és gyorsabban kódolhassanak. A programozók így még hatékonyabban végezhetik el a kódok és tesztek megírását az interaktív felületen. 

A Samsung Gauss Image pedig egy olyan generatív képmodell, amely egyszerűen hoz létre és szerkeszt különböző kreatív képeket, magába foglalva az esetleges stílusváltozásokat és kiegészítéseket, miközben az alacsony felbontású képeket nagy felbontásúvá alakítja át.

A Samsung Gauss jelenleg a vállalaton belüli egyes területek hatékonyságának fokozására szolgál, de a későbbiekben várhatóan a Samsung számos alkalmazására is kiterjed, így a felhasználók is élvezhetik a mesterséges intelligencia nyújtotta funkciók előnyeit.

A Samsung tevékenységei nemcsak a mesterségesintelligencia-alapú technológiák kifejlesztésére, hanem azok biztonságos használatára is kiterjednek. Az AI Red Team révén a Samsung megerősíti a biztonsági és adatvédelmi problémák kiküszöbölésére és nyomon követésére irányuló törekvéseit, mivel azok a folyamat egésze alatt felmerülhetnek. A vállalat szem előtt tartja az MI etikai alapelveit olyan műveletek során, mint például az adatgyűjtés, az MI-modellek fejlesztése, a szolgáltatások telepítése vagy a mesterséges intelligencia által generált eredmények kezelése.

_______________________

*A Large Language Model (rövidítve: LLM, magyarul nagy nyelvi modell) egy mesterséges neurális hálókból álló, mesterséges intelligencia alapú rendszert foglal magába, amely a gépi tanulás, valamint a Deep Learning alkalmazásával sok paraméterből álló adatbázisok óriási tömegén oktatnak arra, hogy az emberi nyelvhez hasonlító nyelvi feladatokat oldjanak meg. Olyan algoritmusok, amelyek az adott nyelven történő szövegekben a soron következő szó vagy mondat „megjóslásával” foglalkoznak.