Windows 10 és Android együtt fut az Elephone legújabb mobilján

Czipperer Dia, 2015. szeptember 17. 15:25

Az Elephone is Windowsban utazik. A vállalat legújabb mobilján, a „Vowney” névre keresztelt modellen az Android mellett Windows 10 rendszer is fut.

Már korábban is lehetett hallani az Elephone új mobiljáról, amelyről az a hír járta, hogy Android és Windows 10 rendszerrel a fedélzetén érkezik majd. A pletykák beigazolódtak, ugyanis az Android 5.0 Lollipop rendszer mellett a legújabb Windows is helyet kapott az 5,5 hüvelykes mobilon.

A QHD kijelzővel megáldott készülék (2560x1440 pixel) 3 gigabájt RAM-mal, 64 gigabájt tárhellyel és egy nyolcmagos MediaTek MT6795-ös processzorral, valamint egy 20,7 megapixeles, Exmor RS IMX230-as szenzorral ellátott kamerával debütált.


A készülék továbbá ujjlenyomat-olvasó támogatást is kapott, a szenzor pedig a telefon hátoldalán foglal helyet. Mindehhez pedig egy nagyobb kapacitású, 4200 mAh-es aksi is dukál.

Két verzióban is kapható lesz a telefon. Az „A” változat annyiban tér el a fentebb említett specifikációktól, hogy négymagos Intel processzorral és 20 megapixeles főkamerával lesz kapható.


A készülék a mai naptól már előrendelhető 299 dolláros áron. A hivatalos weboldal szerint a szállítás szeptember 30-án kezdődik.

 

Forrás: GSMArena.com